Miért akarnak a nők félrelépni? Vajon a félrelépés többségük esetében csak start egy új status quo felé, mert végképp elegük van a férjükből és az otthoni szexből, vagy a férfiak többségéhez hasonlóan ők sem borításra vágynak, hanem egy kis extrára? Na jó, lehet, hogy nem is annyira kicsire.
Egy nemzetközi társkereső adathalászainak sikerült kideríteniük valamit, amit már én is többször hangsúlyoztam: a hűtlenséget tervező, középkorú (35-45 közötti) nők többsége (itt szám szerint 67%-a) kifejezetten "csak" szenvedélyt, változatosabb szexet keres, és esze ágában sincs elválni, családot robbantani, drámázni. Legalább is potenciális szeretőjelöltjeik felé ezt kommunikálták. Sőt, legtöbbjük a férjével is meglehetősen elégedett volt, csak hát unalomig ismerjük a hosszú távú monogám kapcsolatok rákfenéit...
Mennyire higgyünk ennek a statisztikának, mennyire tartsuk őszintének a jelöltekkel levelező nőket, és vajon mennyire terjeszthető ki a "nem akarok én elválni, csak egy kicsit szórakozni"-felfogás a nem társkeresőzős, egyéb módon szeretővé váló asszonyokra?
Először is, ha egy nőnek van némi sütnivalója, egy hűtlenséges társkeresőn akkor sem azzal fogja kezdeni, hogy a nagy szerelmet keresi, és férjjelöltre vadászik, ha történetesen ezt is forgatja a fejében. Ha valamivel, ezzel aztán nagyon klasszul el lehet ijeszteni a szeretőkereső férfiakat, akiknek túlnyomó többsége maga is elkötelezett, gyerekei vannak, tán már nem is az első házasságában él. Noha olykor bele lehet futni olyanokba, akik már a válás szélén állnak, és hosszabb távon tényleg nem titkos szerető a céljuk, azért újból együtt élni sem feltétlen akarnak senkivel. Vagy még egy ideig nem.
Tehát a nők, ha van némi sütnivalójuk, nem férjre vadásznak ilyen helyeken, és természetesen nem is fogják ezt kommunikálni. Azért a 67% mégiscsak messze van a 100-tól, tehát léteznek olyanok, akik másképp gondolják, ezt se felejtsük el. (Hogy mennyire sikeresek az ilyenek, az nem volt a felmérés tárgya - se az, természetesen, hogy a kinyilvánított szándék és a valódi gondolatok között milyen szakadékok tátongnak.)
De tény: aki új, monogám kapcsolatra vágyik, az nem igazán ilyen jellegű társkeresőre való. Persze kizárni nem lehet, hogy pont itt találja meg a "lelki társát", ahogy mostanság kissé giccsesen nevezni szokás ezt az intézményt. És azt se felejtsük el, hogy a hűtlenes társkeresőkön 10-20% a szingli, bár olyan statisztikát nem láttam, hogy a szingli férfiak vagy nők aránya magasabb. Mindkét nem egyedülállóinak van keresnivalójuk a házasok között, az elég világos, viszont a szingli pasik legalább annyira érdekeltek általában férjes szeretőjük státuszának megmaradásában, mint a nős férfiak.
Noha minden, a hűtlenségről és a monogám kapcsolatok válságáról szóló cikk, legyen az hazai vagy nemzetközi, kötelező gyakorlatként előráncigál egy család- vagy párterapeutát, aki kincstári optimizmussal felvértezve képes ezredszer is a szájunkba rágni, hogy igenis lehetséges fenntartani a szenvedélyt, azért ebben elég korlátozott számú ember hisz ,főleg, ha már jó pár éve tapasztalja az ellenkezőjét. És nem csak a férfiak kételkednek, egyre több a másik nemből való egyed is bevallja önmagának (ha másnak nem is), hogy a női lapok buzgón hirdetett elveit nem képes 100%-osan osztani.
Így jutunk el a (férfiak által) hőn áhított asszonyokhoz, akik már nem annyira fiatalok, hogy most akarjanak családot alapítani, de még elég fiatalok ahhoz, hogy kívánatosak és kapósak legyenek. (Ezzel nem azt akarom mondani, hogy később nem lehetnek azok, de a felmérés most erre a korosztályra vonatkozott, és a saját statisztikáim alapján is ők a legaktívabbak – ugyanakkor ők vannak leginkább megkötve a gyerekeik miatt.)
Ha a házasságukból elsősorban az izgalom és a jó szex hiányzik (ne kelljen most újra definiálnom a jó szex fogalmát, értse mindenki azt alatta, amit akar), de legalább annyira a meghitt, stresszmentes beszélgetések, és a zavartalan együttlétek (olyan órák, amelyekben semmi nem fontosabb náluk), akkor ezeket az igényeket leginkább egy megértő, libidóval bőven ellátott, kiegyensúlyozott, és nem kizárólagosságra törekvő szerető tudja kielégíteni.
Persze, ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy a nők 67%-a tényleg ennyire tisztában van a szándékaival, és elég férfi is akad, aki megfelel az elképzeléseiknek. A szándékaink útközben is változhatnak, még azoké is, akik már évek óta tapasztalt szeretők, és azt hitték, semmi nem lepheti meg őket. Mindkét nemben akadnak bőven, akik a kezdő levélváltások után beijednek, nem jutnak el még egy kávézásig sem, mások egy-két randi sikertelenségétől keserednek el, és hagyják a fenébe az egészet... A társkeresőkre regisztrálók nagy hányada nem talál olyan partnert, aki neki pontosan megfelelne - bár lehet, hogy ez azért van, mert fogalma sincs, mit keres tulajdonképpen.
De ugorjunk egyet, nézzük meg, a valóban hűtlenkedő nők vajon mennyire akarnak megmaradni szeretői státuszban, és mennyire vágynak az abból való kilépésre.
Ha valaki csak belecsöppen egy viszonyba, anélkül, hogy korábban gondolkodott volna azon, hogy ez valaha megtörténhet, elvileg könnyebben elcsábulhat abba az irányba, hogy borítani akarjon – persze ehhez megfelelően szerelmes férfi is kell, de a legtöbb alkalmi csábítónak nincsenek hosszú távú szándékai, sőt, akkurátusan vigyáznak rá, hogy ne bonyolódjanak bele érzelmileg. (Aztán olykor hiába minden óvatosság, de attól, hogy van dráma, új házasság még korántsem biztos, hogy lesz.)
Valamennyivel nagyobb esélyt látok arra, hogy egy felkészületlenül viszonyba csöppenő nő többet képzeljen bele a házasságon kívüli kalandjába, mint amennyire az valóban hitelesítve van… Persze, ha már nem első élmény, nem az a felkavaró érzelmi vihar, akkor józanabbul végiggondolja. De nem kevés az olyan nő sem, aki ilyenkor képes elhitetni magával, hogy nagy esélyekkel indul egy új tartós kapcsolat felé, akár egy-két, vagy több gyerekkel a puttonyában. Legyünk egy kicsit realisták: azért ez inkább a ritka kivétel. Így hát a statisztika ebben az esetben valószínűleg tényleg helytálló: ezek a nők nem válni akarnak, hanem szórakozni – na persze nem valamiféle ártatlan, kislányos módon.
Köztetek van olyan, aki kifejezetten a házasságából való végső menekülés miatt fogott szeretőzésbe, vagy inkább a fennálló helyzet megtartására törekedtetek mindig is? És a férfiaknak milyen a tapasztalatok jutottak? A kedveseik pedzegették-e, hogy kezdjenek közösen új életet? Esetleg még sikerrel is jártak? Vagy nem a nőtől, hanem a férfitól indult ezt a kezdeményezés? (Tudom, hogy volt olyan, akinél ez a forgatókönyv érvényesült, de hátha van körünkben más, hasonló sztori is.)
Vajon mennyiben függ az aktuális férj és a szerető egzisztenciális helyzetétől, hogy egy asszony borítani akar-e vagy sem? Vagy elsősorban az érzelmei határozzák meg a szándékai alakulását?