Állítólagos monogám társadalmunkban azoknak, akiknek legalább egy partnerük van hivatalosan, legalább egyharmada igazából nem monogám módon él, vagy saját akaratából vagy azért, mert a partnerének van másik (egy vagy több) partnere, és erről ő akár tudhat is vagy éppen nem sejt semmit.


Éles határt szoktak húzni aközött, hogy egy nonmono kapcsolati forma vagy háló konszenzusos vagy nem konszenzus alapú, de még itt is különbséget kell tennünk aközött, hogy a beleegyezés hiánya egyet jelent a tudás hiányával is, vagy az illető tud róla, de nem egyezett bele.

Kezdjük a mindentudással, ami szerintem fikció. Akár mono, akár nonmono formációban élünk, soha nem fogunk mindent tudni a partnerünkről, és ez szerintem nem is lenne jó. Azt, ha valakit megkíván, miért kellene feltétlen tudatnia velünk? Ha valakivel flörtöl, arról muszáj beszámolnia? A teljes nyitottság elviekben jól hangzik, a gyakorlatban azonban inkább roppant lelki teher. (Tudom, lesz, aki vitatkozik majd.)

Azt sem lehet pontosan meghatározni, hogy mikortól kéne beszámolnunk valamiről. Ha gondoltunk rá, ha már tettünk valamit, ha levelezünk, ha találkoztunk, ha már volt egy csók, ha lefeküdtünk (akkor már késő?)

Na és ha az az elvárás, hogy beszámoljunk, akkor mi a bünti, ha nem számolunk be? Mert mondjuk jelentéktelennek tartjuk vagy olyan gyorsan véget is ér, ahogy kezdődött, esetleg a partnerünk, akinek be kéne számolnunk, rossz passzban van és rohadtul nem hiányozna még neki az is, hogy mi a legújabb hódításunk részleteit zúdítsuk a nyakába. Például ő éppen szakított egy hosszú távú szeretővel, miközben mi összejöttünk valakivel: most tényleg biztos az a prioritás, hogy elmondjuk, mi van velünk? Nem hiszem.

Ráadásul, ha eleve több partnerünk van és azoknak is több partnere és az az elvárás, hogy mindenki tudjon mindent, akkor kör-e-mailben vagy FB csoportban kellene olyasmiket közölni, hogy hé, elkezdtem flörtölni xy-nal, mindenki tudomásul vette? Mikor a megkezdett ismerkedések 95%-a úgyse vezet sehová, vagyis teljesen felesleges beszámolni az összesről.

Nézzük a másik végletet, a semmit nem tudást. Erre azt szokták mondani, hogy azért nagyon káros, mert az illetőt megfosztja attól a jogától, hogy döntést hozzon arról: továbbra is együtt akar-e maradni velünk, ha ezt vagy azt műveljük egy harmadik, vagy akárhányadik emberrel. Mint ezt már máskor is kifejtettem, egy embernek ahhoz is lehet joga, hogy bizonyos dolgokat ne akarjon megtudni és bizonyos döntési kényszerekkel ne kelljen szembesülnie. A két jog persze üti egymást.

A döntés itt azért is nehéz, mert mielőtt közölnék valakivel, hogy a partnere mással is találkozgat, lehet, hogy egészen mást gondol arról, hogy mit lépne ilyen esetben, mint miután a közlés megtörtént. Annak, aki szól vagy nem szól, nincs lehetősége modellezni a partner reakcióját. Márpedig a kockázat baromi magas, és a legtöbb ember nem szeret ekkorát kockáztatni. Ami teljesen érthető is.

Az ideális szerintem az, ha alapvetően tisztában vagyunk azzal, hogy milyen emberrel vagy emberekkel folytatunk szerelmi / szexuális kapcsolatot, de nem biztos, hogy nagyon pontos információkra is szükségünk van. Ebben nagyon különbözőek vagyunk: egyesek attól érzik magukat biztonságban, ha „mindent” tudnak, mások attól, ha minél kevesebbet vagy semmit. Egyesek szeretnek minél többet elmesélni, mások a titkolózást preferálják. És mindez még időszakonként és partnerenként is változik.

Ha egy kapcsolatunkat úgy kezdtük, hogy monogámok vagyunk, akkor persze sokkal nehezebb lesz olyan status quo-t kialakítani a nonmono történetekkel kapcsolatban, hogy azok ne okozzanak folyamatos bizonytalanságérzetet és konfliktusokat. Ha az őszinteség ára az, hogy egyik vagy másik partnerünk állandóan pánikol, hogy el fogjuk hagyni, akkor biztos, hogy annyira kell az az őszinteség? Még az is lehet, hogy annak ellenére ragaszkodna hozzá, hogy kiborul, de már mi nem bírjuk elviselni az állandó jeleneteket.

Igen kevés az olyan kiegyensúlyozott és magabiztos, partnere szeretetében is bízó ember, aki minden információt elvisel, és még az ilyeneknek is lehetnek rossz időszakai: lelki zűrök, betegség, családi gondok, gyász… Egyszerűen érzéketlenség bizonyos helyzetekben a másikra zúdítani olyan információkat, amelyek alapvetően nem érintik kettőnk kapcsolatát. Jobb, ha megegyezünk abban, hogy egyéni mérlegelés tárgya, ki mit mesél el és biztonságban lesz az is, aki eltitkol valamit.

Persze még ez sem jelenti azt, hogy egy bizonyos titok kiderülése esetén, amit a másik fél sorsdöntőnek ítél meg, nem tör ki a balhé, de erre gyakorlatilag nincs biztosíték. Annyi biztos, hogy a merev szabályok nem szoktak működni.