Nektek feltették már ezt a kérdést? Ti feltettétek-e már valakinek? És ha igen, milyen szándékkal tettétek fel, vagy mit gondoltok, a partneretek miért kérdezett rá?

3646327263_6fbe25bfae_o

Már maga a megfogalmazás provokációnak hat. Először is azért, mert a megcsalás szó szerepel benne, ami értékítéletet jelent. Biztos van, aki ennél még provokatívabban, durvábban firtatja a dolgot, és ezzel előre jelzi, hogy konkrét elvárásai vannak a választ illetően. Ha valóban meg akarná beszélni a partnerével, hogyan áll a hűtlenség témájához, semlegesebb módon, óvatosabban fogalmazna, tudván, hogy igazán érzékeny témához nyúl. Vagyis szinte biztos, hogy itt játszmázásról lesz szó, ha pedig belemegyünk ebbe, jól aligha fogunk belőle kijönni.

Úgy tudom, hasonló tartalmú kérdések gyakran hangzanak el fiatal lányok szájából, akik így tesztelik a pasijukat, és ha az alanyok „rosszul” válaszolnak, akkor könnyen repülhetnek is. No, de mi a rossz és mi a jó válasz a lányok szerint? Őszintén szólva, én nem tudtam, hogy ők mit várnának el. De elgondolkoztam a lehetséges reakciókon.

Például visszakérdezhetünk és gerjeszthetjük a konfliktust:

- Ezt azért kérdezed, mert tényleg megcsaltál?

- Szeretnéd megtenni?

- Mi ez, valami teszt?

- Miért, te mit szólnál, ha én tenném?

- Az igazat akarod tudni, vagy valami macsó dumára vagy kíváncsi?

Állhatunk hozzá felnőttként is:

- Szeretnéd, ha komolyan beszélgetnék a hűtlenségről?

Vagy válaszolhatunk ilyenformán, ugyancsak konfliktust gerjesztve:

Lekezelően:

- Remélem, lenne annyi eszed, hogy ne valld be!

- Ne kérdezz hülyeségeket!

Fenyegetően:

- Ne akard tudni!

Flegmán:

- Fogalmam sincs, ha megteszed, majd meglátom.

- Ha te megtetted, én is megtehetném, úgyhogy nem bánnám.

Felnőtt módon:

- Attól függ, hogy…

o megtudnám-e egyáltalán

o milyen módon derülne ki

o a kapcsolatunk milyen szakaszában történne

o kivel

o milyen körülmények között

o egyszer vagy többször

o milyen okból

o megbánnád-e vagy sem

o szakítani akarnál-e...

Az elvárt, vagyis nyerő válasz állítólag valahogy így hangzik:

- Kitekerném a nyakad.

- Úgy kirúgnálak, hogy…

Gondolom, senkinek nem esik nehezére a különböző cifrázásokat hozzá képzelni a lehetőségekhez.

A lényeg persze nem annyira a megfogalmazás, bár annak is van jelentősége: a kérdező nem csupán féltékeny és agresszív, de kifejezetten macsó választ is vár. A macsó meg lehetőleg mondjon valami igazán durvát és frappánsat. Persze biztos vannak olyanok is, akik nem ezt a fajta választ szeretnék, vagy kiakadnak azon, hogy őket testi agresszióval fenyegetik: ugyancsak jó ok a szakításra.

Őszintén szólva engem meglepett, hogy még mindig itt tartunk: ha a pasi nem állati féltékeny, akkor nem is szeret, a féltékenység meg feljogosít a bántalmazásra, még ha az csak verbális is… Még mindig nem esett le, hogy a pasi nem feltétlen attól féltékeny, mert szerelmes, hanem attól, mert tulajdonának érzi a nőt, és mert ciki a haverok előtt, ha őt felszarvazzák? Ha azt akarjuk megtudni, hogy szeretnek-e, akkor nem ez a megfelelő módszer a kiderítésére. Ha minden vágyunk, hogy veszekedést provokáljunk, akkor csak kérdezgessünk ilyeneket.

Kíváncsi vagyok, ti hogy vezettek be egy beszélgetést a témával kapcsolatban és milyenek az elvárásaitok, hogyan, milyen hangnemben és milyen hosszan beszéljen a partner arról, hogy mit tenne? Vagy elfogadnátok a hárítást is? Ti magatok hogyan válaszolnátok?