Ugyanakkor minél több jogot biztosít egy társadalom a nőknek, minél önálóbbak és minél kevésbé függnek anyagilag is bárkitől (legyen az származási család vagy férj, partner), annál bátrabban vágnak bele olyasmibe, amibe korábban nem mertek volna. Vagy vallják be azt is, ami korábban hátpecsétes titok maradt. Mivel a hűtlenség vizsgálata önbevallás alapú, igen nehéz valódi adatokat szerezni…
Egy 2020-as, 5600 ember megkérdezésével készített felmérés szerint azonban a német nők 2012-hez képest alaposan belehúztak a hűtlenségbe: míg arra a kérdésre, hogy voltak-e valaha hűtlenek, 2012-ben még csak 19% válaszolt igennel, addig 8 évvel később már 31%. Az is kiderült, hogy leginkább a harmincas éveikben szeretnek hűtlenkedni: ebben a korosztályban 39% vallotta, hogy már félrelépett legalább egyszer.
A korfa egyébként nagyon érdekesen alakul: itt ugye nem arról van szó, hogy melyik korosztály hűtlenkedik többet egy adott évtizedben, hanem hogy melyik korosztály tagjai közül mennyien vallják azt, hogy legalább egyszer félreléptek egész életükben. A huszonévesek között még a férfiak hűtlenebbek (23% nő, 25% férfi), bár a különbség elég kicsi, a harmincas években a nők nagyon belehúznak, míg a férfiak 25%-on maradnak, negyvenes éveire a férfiak 27%-a vallja azt, hogy volt már titkos partnere, míg a nők még mindig többen: 32%.
A mostani ötvenes korosztálynál találkozik a két nem 29%-on. A hatvanasoknál látjuk csak azt, hogy a férfiak több hűtlenséget vallanak be, mint korosztálybeli női társaik (33 vs. 30%). Ez ugye nem azt jelenti, hogy a hatvanasok mostanság lépnek félre ilyen arányban, hanem hogy egész életükre vetítve legalább egyszer megtették. Mire a mostani harmincasok hatvanasok lesznek, náluk lesz legalább 39% az arány –illetve nyilván több, hiszen még bőven van idejük felzárkózni azoknak is, akik addig még kitartottak a monogámia mellett.
Ez a statisztika persze sokmindent nem árul el: ki hányszor tette meg az elmúlt x évben, mennyire sporadikus és mennyire az életmódja része. Hiszen nagyon nem mindegy, hogy valaki 60 éves korára összesen egyszer (vagy legfeljebb párszor) csábult-e el, vagy 20 éves kora óta állandóan tart szeretőket. Nagyobb különbség van az alkalmilag elcsábuló és a rendszeresen szeretőző között, mint a monogám és az alkalmi elcsábuló között. Sok alkalmi félrelépő alapvetően monogámnak és hűségesnek tartja magát, az életére alapvetően nem hat ki az a pár alkalom, míg valaki, aki nem is tudja elképzelni, hogy egyetlen partnerrel elégedjen meg, teljesen más alapokon áll.
Ami a főbb okokat illeti, itt nem sok meglepetés éri azt, aki ismeri a témát: a nők elsősorban érzelmi okokat említenek: boldogtalan volt a kapcsolatában: 52%; nem kapott elég figyelmet: 33%; egyszerűen beleszeretett valakibe). A férfiak pedig elsősorban szexuális motivációkra helyezik a hangsúlyt: az újdonság varázsa: 38%; szexuális vonzalom: 33%; egy adódó alkalom kihasználása.
Miközben ezek a tendenciák valószínűleg valósak, azért az is érezhető bennük, hogy mennyire nem ismerik be maguknak a nők a szexuális motivációt és mennyire nem szerepel a férfiaknál az emocionális. Pedig mindkét nemnél létezik az általuk nem említett impulzus is. És mivel sokszor egymással hűtlenkednek (ha kizárjuk a professzionális, illetve a szingli partnereket), olybá tűnik, mintha a nők érzelmeket keresnének csak szexre hajtó férfiaknál…
A valóság ennél bonyolultabb: sok férfi nem csupán hirtelen felindulásból, alkalmilag lép félre, hanem megtervezett módon és rendszeresen, ami mögött sokszor áll otthoni elégedetlenség, visszautasítás, szexhiány. Nők esetében is gyakori az érzelmileg támogató, de szexuálisan unalmas vagy passzív partner. Nyilván sokkal kényelmetlenebb akár önmagunknak is bevallanunk, hogy nem a nemünket illető sztereotípiák szerint működünk, vagy nem csak úgy.
Azt, hogy ezek a számok mennyire megbízhatóak, nem tudhatjuk, mint ahogy azt sem, hogy mennyire vonatkoznak egy másik európai országra, de mégiscsak közelebb állunk a németekhez kulturálisan, mint az USA-hoz, ahonnan a legtöbb statisztika érkezik.