Már a környezete is elég rosszul vagy hitetlenkedve reagált arra, hogy újra érdeklődni kezd a női nem iránt, pedig a felesége a halála előtt kifejezetten arra biztatta, hogy keressen magának új partnert. Miért olyan sokkoló a nők számára, ha egy férfi kijelenti, hogy nemrég vesztette el a feleségét és maradt egyedül három gyerekkel?
A legfőbb szempont valószínűleg az, hogy a mai társadalom nem tud mit kezdeni a halállal és a gyásszal. Amennyire csak lehet, menekülünk előle. Főleg azzal nem tudunk mit kezdeni, ha valaki fiatalon, élete virágjában kénytelen távozni. Mikor randizunk, csupa jóra vágyunk, szórakozásra, könnyedségre, felszabadult vidámságra… Ha bárki azzal jön, hogy beteg, nehéz helyzetben van vagy gyászol, akkor nem szeretnénk belefolyni az életébe. (Legalábbis a legtöbben menekülnek ettől.)
Az is nagyon nehéz helyzetet teremt, ha egy olyan ember keres külső kapcsolatot, akinek súlyos beteg vagy egyenest haldoklik az állandó partnere: kevesen nyitottak egy ilyen helyzetre, nem csak azért, mert súlyosabb árulásnak gondolják egy beteg férjet/feleséget megcsalni, mint egy egészségeset (pedig testileg-lelkileg előbbi esetben lehet nagyobb szükség egy külső kapcsolatra), hanem azért is, mert az illető helyzete labilis és nem vágyunk komplikációkra.
Visszatérve az örvegyre: az is ott motoszkálhat a potenciális partnerek agyában, hogy a férfi valószínűleg még szereti a volt feleségét… Van, aki a jegygyűrűt se veszi le, és persze, hogy nem fog hallgatni a nejéről, márpedig egy nőnek ezt talán még nehezebb elviselni, mint azt, ha egy nős férfi mesél a még nagyon is eleven feleségéről. Nem lehet versenyezni egy halottal, akit a szerettei sokszor megpróbálnak még idealizálni is. Hát még az, aki szerelemmel szerette – még ha nem is a kapcsolatuk elején voltak már…
Azok a reakciók azonban, amelyeket az említett úriember kapott, számomra azért elég meglepőek. Volt, aki az italát loccsantotta az arcába, mások csak faképnél hagyták a randi közepén, elmentek a mosdóba és nem jöttek vissza, miután kibökte, hogy viszonylag friss özvegy. Egyesek mindenféle magyarázat nélkül tették ezt, így aztán csak találgatni lehet, vajon mi volt elsősorban a bajuk.
Könnyen lehet, hogy a fő problémát az jelentette, hogy hűtlenségnek érzékelték a férfi újrakezdését, mert még nem telt el elég idő – szerintük. Vagy csak az időzítés volt pocsék? De mindenféle időzítéssel próbálkozott, és szinte semmi nem vezetett jó eredményre.
Érdekes módon az sem segített, ha a másik fél is özvegy volt: velük kellemesen elbeszélgetett, de nem jutott többre.
Egy teljesen monogám beállítottságú ember számára valóban extrém kihívásnak tűnhet, ha olyasvalakivel alakít ki kapcsolatot, aki még valamennyire szerelmes a volt férjébe/feleségébe. Hiszen sosem lesznek igazán kettesben… Lehet, hogy épp ezért egy nem monogám beállítottságú partnerrel jobban tud működni az effajta újrakezdés… Noha másrészről az özvegy valószínűleg azt már nem szeretné, ha az új partnerének is lenne valaki más az életében: nem az emlékeiben, hanem a valóságában.
Pedig érzelmi szempontból ez akár még egyensúlyt is hozhatna a kapcsolatba: az özvegynek nem kellene titkolnia, mennyire hiányzik neki a volt partnere, és a nem monogám partner nem érezné magát rosszul azért, mert nem kizárólagos a kapcsolatuk.
A cikkben szereplő férfi végül összejött valakivel, de nem online társkeresőn: olyan nővel sikerült kapcsolatot építenie, akit már korábban is ismert.
Mindenesetre tanulságos, hogy manapság mennyire nehezen kezel az emberek többsége egy ilyen kihívást… Lehet, hogy a nyitottabb, nem szigorúan mono hozzáállás az ilyen partnerkapcsolatok kialakításában is segíthet.