Amikor sokan azt állítják, hogy tulajdonképpen nem is a hűtlenség szexuális része zavarja őket elsősorban - főleg, mivel olyasmit is sokan hűtlenségnek tartanak, ami nem szól két ember valóságos szexuális együttlétéről -, hanem a titok, a bizalom megsértése, a becsapás fáj nekik, akkor joggal tehetjük fel a kérdést: a szex és az érzelmek területén kívül eső titkok és becsapások is hűtlenségnek számítanak-e?
Ha férjek, feleségek, barátok és barátnők rossz néven vehetik tőlünk, ha másokkal flörtölünk, évődünk, érzelmekről, esetleg még szexről is beszélünk, elmeséljük, hogy mennyire boldogtalanok és kielégületlenek vagyunk, vagy idegenekkel szexcsetelünk, esetleg pornót nézünk, mi több, úgy szeretkezünk a saját partnerünkkel, hogy közben másra gondolunk (ez Popper szerint például rosszabb, mint a konkrét szexuális hűtlenség), akkor mit szóljunk azokhoz az esetekhez, amelyekben nem szex és érzelmek szerepelnek, hanem például pénz?
Ha tényleg nem a szex a lényeg, hanem mondjuk egy, illetve több fontos információ elhallgatása, akkor tekinthetjük-e megcsalásnak azt, ha az egyik fél titokban pénzt gyűjtöget, illetve olyasmire költ, ami "nincs megbeszélve"...? Mit szólhatunk egy olyan esethez, amelyben az egyik eltitkolja, hogy van megtakarított pénze, míg a másik szinte belebetegszik a nehéz munkába, mert abban a hitben él, hogy nem lenne mit enni, ha ezt nem csinálná? De a titkos megtakarítással rendelkező saját céljaira gyűjt éppen, és attól tart, hogy az összes pénz elúszik, ha elárulja, hogy rendelkezik vele?
Vajon egy ilyen eset kiderülése után kevésbé érzi-e az ember megcsaltnak és kihasználtnak magát, mint ha megtudja, hogy a partnere mással szexelt?
De érdekes módon a pénz másképp is befolyásolja a hűtlenség-érzetet: a szexuális hűtlenségbe keveredők között vannak, akik akkor, ha csak minimálisat, vagy semmit nem költenek a kalandjukra, úgy érzik, hogy kevésbé járnak tilosban... Ahogy a "megcsalt" fél is jobban aggódhat a tőle elvándorló erőforrások miatt, mint amiatt, hogy most kivel fekszik le a férje vagy felesége...
A pénz mozgása lehet ellentétes is: hagyományosan a férfiak egy része érzi úgy, hogy szívesen támogatná valahogyan a szeretőjét, így megeshet, hogy egy munkanélküli vagy keveset kereső férj azzal kénytelen szembesülni, hogy az asszony szeretője anyagilag/társadalmilag jobban áll, mint ő maga, és összeköttetéseivel, ajándékaival még az ő életét is könnyebbé teszi. Nem tudom, fordított esetben van-e, aki ettől rosszul érzi magát: hogy egy nőt zavar-e, ha a férje a szeretője révén jut magasabb beosztásba, vagy sikerül megvennie egy ingatlant kedvezőbb áron... Lehet, hogy a feleségek ehhez pragmatikusabban viszonyulnak.
Keverednek itt a motivációk: fájhat az, ha becsapnak, mert a közös kassza mégse közös, fájhat, ha a közös kasszából másra is jut, nem csak ránk és a gyerekeinkre, meg aggódhatunk a jó kis eltartó miatt, aki esetleg másnak az életét fogja biztonságossá tenni, de az is lehet, hogy a büszkeségünk sérül, mert olyasmit kap meg a partnerünk egy vetélytárstól, és nem csak az ágyban, amit mi nem tudunk megadni neki. (És ha ez a valami anyagi természetű, az olykor jobban zavarja az embereket, mint ha érzelmi...)
Persze az, hogy a pénz merre vándorol egyik kapcsolaton belül, vagy egyik kapcsolatból a másikba, hogy kinek van több bevétele, és akinek több van, az joggal költhet-e többet a saját kis kedvteléseire, mindig neuralgikus kérdés, akkor is, ha a kedvteléseknek semmi közük szeretőhöz vagy félrelépéshez. Lehet féltékenykedni egy "ártalmatlan" hobbira is, vagy munkamániás esetén annak rengeteg, munkával töltött idejére. Lehet dühöngeni azért, mert minden hétvégét a haverjaival tölti, mert kocsmázik, vagy mert az autóját jobban dédelgeti, mint minket.
Lehet haragudni azért, mert többet keres, és azért, mert olyan társadalmi kapcsolatokkal rendelkezik, amilyenekkel mi nem, ami még több pénzt is eredményez: és emiatt még akkor is haragudhatunk, ha profitálunk belőle. De olykor még pénz se kell, hogy féltékenységet érezzünk: a szakmai sikerek is kiverhetik a biztosítékot (ez tipikusan férfiakra jellemző, akik nagyon nehezen viselik, ha a nejük/barátnőjük valamiben, ami nem tipikusan női területnek minősül, felülmúlja őket).
De mit szóljunk egy olyan esethez, mikor valaki titkolja a férje/felesége előtt, hogy súlyos beteg, mert nem akarja terhelni vele, vagy nem kíváncsi a szánalmára, vagy mert tudja, hogy ettől az illető elfordulna tőle, esetleg még ott is hagyná? Nyilván motivációtól függ, hogy ezt a titkolózást hősiesnek vagy gyáva dolognak tartjuk, de ki képes megítélni, hogy pontosan milyen megfontolások húzódnak egy ilyen döntést mögött? (Megint más eset, ha valaki egy fertőző betegséget titkol el.)
A féltékenykedéshez, a megcsalatás érzéséhez tehát nincs szükség szexuális vagy érzelmi jellegű külső kapcsolatra, csupán arra, hogy a saját értékrendünk szerint úgy érezzük, becsaptak minket, vagy átléptek rajtunk... Ezeket a nem szexuális/érzelmi hűtlenségeket azonban a magánéleti szférában nem szokás hűtlenség kategóriába sorolni... Vajon miért?
Ha férjek, feleségek, barátok és barátnők rossz néven vehetik tőlünk, ha másokkal flörtölünk, évődünk, érzelmekről, esetleg még szexről is beszélünk, elmeséljük, hogy mennyire boldogtalanok és kielégületlenek vagyunk, vagy idegenekkel szexcsetelünk, esetleg pornót nézünk, mi több, úgy szeretkezünk a saját partnerünkkel, hogy közben másra gondolunk (ez Popper szerint például rosszabb, mint a konkrét szexuális hűtlenség), akkor mit szóljunk azokhoz az esetekhez, amelyekben nem szex és érzelmek szerepelnek, hanem például pénz?
Ha tényleg nem a szex a lényeg, hanem mondjuk egy, illetve több fontos információ elhallgatása, akkor tekinthetjük-e megcsalásnak azt, ha az egyik fél titokban pénzt gyűjtöget, illetve olyasmire költ, ami "nincs megbeszélve"...? Mit szólhatunk egy olyan esethez, amelyben az egyik eltitkolja, hogy van megtakarított pénze, míg a másik szinte belebetegszik a nehéz munkába, mert abban a hitben él, hogy nem lenne mit enni, ha ezt nem csinálná? De a titkos megtakarítással rendelkező saját céljaira gyűjt éppen, és attól tart, hogy az összes pénz elúszik, ha elárulja, hogy rendelkezik vele?
Vajon egy ilyen eset kiderülése után kevésbé érzi-e az ember megcsaltnak és kihasználtnak magát, mint ha megtudja, hogy a partnere mással szexelt?
De érdekes módon a pénz másképp is befolyásolja a hűtlenség-érzetet: a szexuális hűtlenségbe keveredők között vannak, akik akkor, ha csak minimálisat, vagy semmit nem költenek a kalandjukra, úgy érzik, hogy kevésbé járnak tilosban... Ahogy a "megcsalt" fél is jobban aggódhat a tőle elvándorló erőforrások miatt, mint amiatt, hogy most kivel fekszik le a férje vagy felesége...
A pénz mozgása lehet ellentétes is: hagyományosan a férfiak egy része érzi úgy, hogy szívesen támogatná valahogyan a szeretőjét, így megeshet, hogy egy munkanélküli vagy keveset kereső férj azzal kénytelen szembesülni, hogy az asszony szeretője anyagilag/társadalmilag jobban áll, mint ő maga, és összeköttetéseivel, ajándékaival még az ő életét is könnyebbé teszi. Nem tudom, fordított esetben van-e, aki ettől rosszul érzi magát: hogy egy nőt zavar-e, ha a férje a szeretője révén jut magasabb beosztásba, vagy sikerül megvennie egy ingatlant kedvezőbb áron... Lehet, hogy a feleségek ehhez pragmatikusabban viszonyulnak.
Keverednek itt a motivációk: fájhat az, ha becsapnak, mert a közös kassza mégse közös, fájhat, ha a közös kasszából másra is jut, nem csak ránk és a gyerekeinkre, meg aggódhatunk a jó kis eltartó miatt, aki esetleg másnak az életét fogja biztonságossá tenni, de az is lehet, hogy a büszkeségünk sérül, mert olyasmit kap meg a partnerünk egy vetélytárstól, és nem csak az ágyban, amit mi nem tudunk megadni neki. (És ha ez a valami anyagi természetű, az olykor jobban zavarja az embereket, mint ha érzelmi...)
Persze az, hogy a pénz merre vándorol egyik kapcsolaton belül, vagy egyik kapcsolatból a másikba, hogy kinek van több bevétele, és akinek több van, az joggal költhet-e többet a saját kis kedvteléseire, mindig neuralgikus kérdés, akkor is, ha a kedvteléseknek semmi közük szeretőhöz vagy félrelépéshez. Lehet féltékenykedni egy "ártalmatlan" hobbira is, vagy munkamániás esetén annak rengeteg, munkával töltött idejére. Lehet dühöngeni azért, mert minden hétvégét a haverjaival tölti, mert kocsmázik, vagy mert az autóját jobban dédelgeti, mint minket.
Lehet haragudni azért, mert többet keres, és azért, mert olyan társadalmi kapcsolatokkal rendelkezik, amilyenekkel mi nem, ami még több pénzt is eredményez: és emiatt még akkor is haragudhatunk, ha profitálunk belőle. De olykor még pénz se kell, hogy féltékenységet érezzünk: a szakmai sikerek is kiverhetik a biztosítékot (ez tipikusan férfiakra jellemző, akik nagyon nehezen viselik, ha a nejük/barátnőjük valamiben, ami nem tipikusan női területnek minősül, felülmúlja őket).
De mit szóljunk egy olyan esethez, mikor valaki titkolja a férje/felesége előtt, hogy súlyos beteg, mert nem akarja terhelni vele, vagy nem kíváncsi a szánalmára, vagy mert tudja, hogy ettől az illető elfordulna tőle, esetleg még ott is hagyná? Nyilván motivációtól függ, hogy ezt a titkolózást hősiesnek vagy gyáva dolognak tartjuk, de ki képes megítélni, hogy pontosan milyen megfontolások húzódnak egy ilyen döntést mögött? (Megint más eset, ha valaki egy fertőző betegséget titkol el.)
A féltékenykedéshez, a megcsalatás érzéséhez tehát nincs szükség szexuális vagy érzelmi jellegű külső kapcsolatra, csupán arra, hogy a saját értékrendünk szerint úgy érezzük, becsaptak minket, vagy átléptek rajtunk... Ezeket a nem szexuális/érzelmi hűtlenségeket azonban a magánéleti szférában nem szokás hűtlenség kategóriába sorolni... Vajon miért?