A viszonyokat általában akkor ábrázolják, mikor épp elkezdődnek, véget érnek vagy drámai helyzetbe kerülnek. Azt, hogy egy szeretői kapcsolat hogyan működik a hétköznapokban, milyen rítusai vannak és milyen kisebb-nagyobb örömei meg bosszúságai, valahogy nem szokás bemutatni. Pedig a viszonyok is csak ugyanolyan (na jó, majdnem ugyanolyan) kapcsolatok, mint a többi, persze, ha nem csak pár óráig, napig vagy hétig tartanak, hanem ennél hosszabb ideig. 




1. Folyamatos szervezés

Egy szeretői kapcsolathoz általában sok szervezés kell. Főleg, ha mindkét félnek van hivatalos társa és titokban akarnak találkozni. Meg kell beszélni, mikor legyen a következő randi, hol találkozzanak, hogyan jussanak oda, ki foglaljon, ha foglalni kell, jut-e idő ebédre, és így tovább. Ha az egyik fél független és van lakása, akkor sokkal egyszerűbb az egész, nem kell pontosan odaérni a búvóhelyre, majd pontosan elhagyni azt, spontánabbak lehetünk. De alapvetően a tartós viszonyok azért nem a spontaneitásukról híresek, ahhoz túl sok dolgot kell egyeztetni. 


2. Lemondott randik

A leggondosabban eltervezett randinak is lőttek, ha közbejön valami otthon vagy a melóban. Beteg a gyerek, kiderült, hogy rengeteg munka jött, nincs meg a kocsikulcs... Olyan is van, hogy egész nap lebeg a randi, vajon akkor most sikerül-e összefutni vagy sem, aztán valamikor nyilvánvalóvá válik, hogy elúszott a lehetőség. Ez az a programod, amely neked sokszor a legfontosabb, viszont senki előtt nem hivatkozhatsz rá... 


3. Betegség, családi dráma

Egy hosszú kapcsolat folyamán előfordulhat mindenféle személyes probléma, tragédia. Az egyik fél súlyosan megbetegedhet, megműthetik (hogyan tartjuk ilyenkor a kapcsolatot?), vagy lehet olyan jellegű baja, amitől még tud dolgozni és találkozhatunk, de a szexről le van tiltva vagy csak korlátosan élhet nemi életet... 

Előfordulhat gyász, kitörhet botrány, lehetnek súlyos problémák a gyerekekkel - ezeket a vészhelyzeteket is kezelni kell valahogy szeretőként. Ha igazán erős a kapcsolat, akkor nem ér véget egy szellőfuvintásra, sőt, a közösen átélt bajok sokkal erősebbé is tehetik. 


4. Ünneplés

Hogyan ünnepeljünk együtt születésnapot, milyen ajándékot adhatunk és milyet nem, mi legyen a karácsonnyal? Mindezt ugyanúgy meg kell szervezni, mint más kapcsolatokban, csak azzal a plusszal, hogy titokban kell tartani és tekintettel kell lenni minden más, "hivatalosan" szervezett ünneplésre. 


5. Folyamatos sóvárgás/várakozás

Ahogy a háború nagy része várakozás, a szeretői kapcsolat is ilyen. A találkák mindig túl rövidek, akármilyen hosszúnak is tűnnének egy kívülálló szemében. Jó esetben ilyenkor flow állapotba kerülsz és persze, hogy abból nem szeretsz kilépni. De az idő nagy részét a szeretődtől távol töltöd, stand by üzemmódban. 

Ez főként akkor van jelen, ha az ember szerelmes és már akkor elkezd neki hiányozni a másik, mikor elbúcsúznak. Már akkor azon jár az esze, mikor látja őt legközelebb. Ez a sóvárgás persze lehet nagyon hullámzó, olykor teljesen el is tűnhet, máskor meg teljes erővel feltör. Szenvedős, ugyanakkor színt hoz az életünkbe, sokkal intenzívebben élünk meg mindent, ha szerelmesek vagyunk. Nyilván nem minden szeretői kapcsolatra jellemző ez, vannak olyanok is, amelyekben az emberek csak fékezett habzással vágynak egymásra és jól elvannak a randik között. 


6. Kapcsolattartás

Az intenzív kapcsolatoknál ez napi többszöri levélváltást, csetet vagy telefont jelent, de vannak, akik ezt nem igénylik. Nyilván az érzelmek hevességétől és a találkozások gyakoriságától is függ, de akinek fontos a szeretője, az rászánja az időt, hogy valamilyen módon kommunikáljon vele. Ha jó a kapcsolat, akkor ez nem hat kényszerként, ha kényszerként hat, akkor már megette a fene. 

De akik írásban tartják a kapcsolatot, azoknak a története sokkal inkább megmaradhat, mint az együtt élő pároké. Ha az ember nosztalgiázni akar, előveszi a régi leveleket és elmerül bennük. Persze ezek a levelek veszélyt is jelenthetnek lebukás szempontjából. Ugyanez érvényes a telefonálásra is, bár aki csak amatőr módon kutat, az maximum azt fogja látni, hogy egy bizonyos számot feltűnően gyakran hív a házastársa. De ezen is el lehet csúszni. 


7. Erotikus tervezgetés / fantáziálás

Az erotikusan nagyon aktív párok hétköznapjaihoz a szeretkezések megbeszélése vagy tervezgetése, különleges fantáziák megvalósítása is hozzátartozhat. Például hármasozás vagy párcsere, szvinger eltervezése, ehhez társak vagy lehetőségek keresése. Vagy akár csak egy különlegesebb randihelyszín kiválasztása. Vannak persze nem titokban működő kapcsolatok is, amelyek ilyen szempontból is aktívak, de talán a szeretőzés révén többen élhetik ki ilyen indíttatásukat. Vagy éppen azért keverednek házasságon kívüli viszonyokba, mert ez teljesen hiányzik a felvállalt kapcsolatukból. 


8. Kalandkeresés

Ez utóbbi azokra jellemző leginkább, akik nem egy-két szeretővel élik ki a vágyaikat, hanem egymás után vagy párhuzamosan keresnek újabb kalandokat. Lehet, hogy fix partnerek mellett, de lehet, hogy nincsenek fix partnereik. Az ő napi rutinjukba biztos beletartozik, hogy csekkolják a társkeresőn az új tagokat, leveleket írnak, első randikra járnak, IRL igyekeznek csábítani. Van, aki csak két tartós szeretői kapcsolat között csinálja ezt, vagy addig, amíg olyat nem talál, aki minden igényét kielégíti, de van, aki hosszabb távon is kitart e mellett a rutin mellett. 


9. Fedőtörténetek kitalálása

Hacsak nem szingli szerető vagy, illetve nem élsz nyitott kapcsolatban, nagy valószínűséggel ki kell találnod fedősztorikat arra, hogy mikor és hol voltál, ha a szeretőddel töltötted az időt. Még akkor is rászorulhatsz erre, ha valójában nem jársz tilosban, de a rokonaid, a barátaid vagy a munkatársaid előtt nem akarod bevallani, hogy fényes nappal egy motelben szeretkeztél, és azért nem értél rá valamire. (Egyébként sincs semmi közük hozzá.) Vagy éppen felhívnak munkaidőben és úgy veszed fel, hogy pucér vagy és két másodperccel korábban még legintimebb közelségben voltál a partnereddel. Ilyenkor se mondod meg, hol vagy és épp mit csinálsz. (Még akkor se, ha a házastársaddal csinálod...)  


10. Szorongás / lelkifurdalás

Egyfelől félhetsz attól, hogy lebuksz, vagy hogy a szeretőd elhagy. Esetleg aggódsz a házasságod miatt, nem vagy békében önmagaddal azért, amit csinálsz. Ha szingli szerető vagy, vágyakozhatsz az után, hogy a kapcsolatod nyilvánossá váljon, és félhetsz attól, hogy ez soha nem következik be. 

Nem kell, hogy minden szeretői kapcsolatban jelen legyenek ezek a negatív érzelmek, de sok ember megtapasztalja őket, és ez is a mindennapjaik részévé válik.