Sokszor hangoztatott hiedelem, hogy a hűtlenség az egyik fő válóok. Mert ha egyszer kiderül, akkor oda a bizalom: összetörik a váza és nem lehet többé megragasztani (vagy soha nem lesz már olyan, mint régen), és így tovább. Az biztos, hogy hivatkozás szintjén nagyon ott van az élen, mégse gondolom, hogy a félrelépés, szeretőzés olyan egyértelmű válóok lenne. 



Viszont felhánytorgatni elég kényelmes. Nem kell hosszan magyarázni, mindenki azonnal érti: xy félrelépett, tehát vége a házasságnak. Az előzmények, a valódi okok, hogy miért keresett magának másik partnert vagy más partnereket, már nem jelennek meg a statisztikákban, legfeljebb egyéni szinten lehet sejteni, hogyan is történt, mi vezetett idáig. De az egyéni történet nem számszerűsíthető, tehát marad a hiedelem, hogy a hűtlenség vezető válóok, és ha valaki nem akarja kockáztatni a házasságát, akkor maradjon csak monogám. 

A valóságban meg rengeteg házasság marad meg lebukás után is, egyesek nagy krízist követően, és a hűtlenség felszámolásával, mások teljes nyitással, ismét mások hallgatólagos beleegyezéssel: oké, csináld, csak ne kelljen tudnom róla, ne a mi ágyunkban, ne ismerőssel, légy diszkrét, és így tovább. Akadnak olyanok is, akik újra és újra lejátsszák ugyanazokat a játszmákat, és az ikszedik félrelépés se vezet váláshoz, meg persze olyanokkal is találkozunk, akik egy ideig bírják és hisznek a javulásban, aztán elegük lesz és véget vetnek az egésznek. 

Sok házasság meg úgy bomlik fel, hogy a hűtlenség tulajdonképpen csak a végső lökést adta hozzá, mert azt már nem lehetett úgy szőnyeg alá söpörni, mint az addig történteket. Kiváló ürüggyé vált, de szó sincs arról, hogy alapvetően ezért romlott volna meg a kapcsolat. Sőt, nem egy pár számára megkönnyebbülés, ha a hűtlenség kiderülésével végre meg lehet beszélni, miért is nem működnek a dolgok már régóta.

A valóságban sokkal kevesebb a lebukás és azonnali szakítás típusú eset, mint a filmekben, és az sem igaz, hogy a hűtlenek nagy része megbánja, könyörög a visszafogadásért, bármit megígér. Igen, vannak ilyenek is, de rengeteg más jellegű reakció is elképzelhető. Illetve rengeteg más jellegűt is tapasztalunk a környezetünkben. 

Minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé valószínű, hogy egy sima hűtlenség miatt véget vetnénk az addigi életünknek. Ha mégis megtesszük, annak ezer más oka is van, aki pedig jól ismer bennünket, az ezekről tud is. Egész fiatalon még nincs nagy tétje egy szakításnak, bőven van idő újraszervezni mindent, idealistábbak is vagyunk, tehát nagyobb valószínűséggel minősítjük megbocsáthatatlan árulásnak a félrelépést, de ahogy telik az idő, úgy válunk egyre belátóbbá. 

Sokan annak ellenére is fenn akarják tartani a házasságukat, hogy tisztában vannak vele: a hűtlenség nem fog belőle elmúlni, ezért megtanulnak együtt élni vele. Vagy már úgysem fontos nekik a partnerük szeretőzése, hiszen rég kiszerettek belőle, nem kívánják, de a külvilág számára azért úgy tesznek, mintha összetartoznának. Anyagi indokok, gyerekek felnevelése, szülők gondozása, magánytól való félelem: mindez fenntarthat úgy házasságokat, hogy alapvetően már egyik fél sem érzi partnernek a másikat.

Ha az ilyen házasság felbomlik, akkor valószínűleg azért, mert új életet akar kezdeni valamelyikük egy másik nővel/férfival, vagy csak megunja, hogy szerepet játsszon. Esetleg elviselhetetlennek érzi, hogy egy számára közömbös emberrel élje le, ami még hátravan, csak, mert ez anyagilag biztonságosabb.