Áprilisban már írtam ennek a podcast-csatornának az egyik epizódjáról, azóta is hallgatom őket és most úgy tűnt, hogy a tavaszihoz képest azért volt némi elmozdulás, ráadásul pont azt a témát dolgozták fel, ami nagyon sok hűtlenségi történet kezdete: a tartós párkapcsolaton belüli szexuális pangásnak, ill. az intimitás teljes megszűnésének kérdését.
Emlékeztetőül: Szilágyi Szilárd párkapcsolati tanácsadó, szexológus és Dr. Lassányi Gábor régész, meseterapeuta az állandó beszélgetőpartnerek.
A téma felvezetésekor először előkerült az a dilemma, hogy vajon helyrehozható-e a szex / intimitás, ha már egyszer elveszett, illetve lehet-e jó szexet teremteni két ember között, ha az már kezdetben se volt kielégítő. Szilágyinál úgy érzem, némileg hazabeszél, hiszen terapeutaként hivatalból hinnie kell a lehetetlenben is: én teljesen kizártnak tartom, hogy egy olyan kapcsolatba életet lehet lehelni erotikus értelemben (úgy, hogy az mindkét félnek klassz legyen), amely soha nem is volt még csak viszonylag kielégítő sem. (Ezt Lassányi is így gondolta, ha jól értettem, csak nem fogalmaz ennyire élesen.)
Abban sem hiszek, hogy egy kihűlt kapcsolatot helyre lehet billenteni csak azért, mert vannak régi, kellemes emlékek, amelyekhez vissza lehet nyúlni. Igen, lehet, hogy vannak, csak már egyik ember sem azonos az akkori önmagával és nem vetkőzheti le mindazt, ami a kezdetek óta történt. Maximum akkor tudom elképzelni, hogy két ember között újra lobbanjon a szenvedély, ha közben nem voltak együtt, nem élték egymás szeme láttára a hétköznapokat.
Ha már hétköznapok: Szilágyi határozottan hisz a nemi szerepek fontosságában (persze főleg hetero kapcsolatokban), tehát úgy gondolja, hogy (noha vannak kivételek) a legtöbb nő számára a férfiasság kb ugyanazt jelenti, így a legtöbb nő hasonló férfias tulajdonságok megléte esetén fog vonzalmat érezni a partnere iránt, és ezek hiánya taszító lesz számára. Tehát a vágy elmúlása legtöbbször nem a hálószobában, hanem azon kívül kezdődik, főleg a nőknél.
Mit ért ő ezalatt: ha egy férfiben nincs ambíció, nincs kreativitás, nincs energia, ha csak teng-leng, elhagyja magát, nem dolgozik, ellustul, akkor szinte egyetlen nő sem fogja vonzónak találni. Erre csak rárakódik az elhanyagoltság, ami a semmittevéssel együtt szokott érkezni: ha már nincsenek célok, akkor minek is öltözzünk fel rendesen, minek is mosakodjunk, minek is foglalkozzunk a borotválkozással, és így tovább.
Női oldalon a legtipikusabb probléma az, ha a nő egyszerűen elvész az anyai szerepben és már egyáltalán nem érdekli a partnere. De persze lehetnek más problémák is, amelyek miatt a férfi nem látja igazi nőnek a feleségét, barátnőjét: nem ad magára, lomposan jár, elhanyagolja a külsejét egyéb szempontokból, elszürkül, házsártos lesz.
Mi erre a megoldás? Szilágyi hisz abban, hogy az igények megfogalmazása elsődleges. Hangsúlyozza, hogy ha a kapcsolat eljutott egy ilyen mélypontra (illetve már jóval korábban), akkor kellene arról kommunikálni, hogy kinek milyen igényei lennének, mitől érezné úgy, hogy a partnere törődik vele, beletesz valamit a kapcsolatba. Szerinte az elvárások és az igények között lényeges a különbség. Az elvárás az, ha azt mondom: keress magadnak munkát, mert ha nem, ezt és ezt fogom tenni. Az igény így fogalmazódik meg: ahhoz, hogy férfinak lássalak, éreznem kell, hogy aktív és gondoskodó vagy. Tehát nincs fenyegetés része, csak azt fogalmazzuk meg, hogy nekünk mitől lenne vonzó a partner.
Most ehhez hozzátenném, mint érintett, hogy az ember elkezdi az igényekkel és asszertíven, majd amikor látszik, hogy semmire se jut, akkor vagy fenyegetőzik, vagy megvonja a vállát és jön az alternatíva-keresés.
És itt jutottunk el megint a szeretőzés kérdéséhez. Mit mond Szilágyi? A behalt intimitású/szexualitású, de más téren egyébként működő párkapcsolatot felrúgni sokak számára túl radikális lépés lenne. Ilyenkor választhatják azt, hogy lemondanak az igényeikről, gondolva itt főleg a szexre, mert az intimitást talán még barátokkal is megélheti az ember, bár az soha nem lesz ugyanolyan), viszont ez a választás csak akkor nem jár súlyos következményekkel, ha nem áldozatvállalásként fogjuk fel. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy egy szexuális és érzelmi vágyakkal rendelkező ember őszintén, keserűség nélkül le tudna mondani a párkapcsolat lényegi elemeiről. De ha keserűen mond le, akkor ezt rá fogja terhelni a gyerekeire, a partnerére, illetve megbetegítheti önmagát is.
És ez sokkal rosszabb, mint az, ha külső kapcsolatot keres és abban éli meg mind a szexualitást, mind az intimitást. Tehát Szilágyi szerint igenis védhető egy alternatív kapcsolatba menekülés, ha az megmenti az embert az áldozati szereptől és energiákat ad neki.
Itt persze Lassányi megint előhozakodott a titok okozta frusztrációkkal... Persze, mindenki egyetért elméletileg azzal, hogy a legjobb lenne nyíltan kommunikálni, de az is teljesen világos, hogy rengeteg esetben ez nem lehetséges. Tehát marad a diszkréció és a hazugság. Aki lerázza magáról a partnere igényeit, nem foglalkozik velük, az nem igazán csodálkozhat azon, ha túllépnek rajta.
Emlékeztetőül: Szilágyi Szilárd párkapcsolati tanácsadó, szexológus és Dr. Lassányi Gábor régész, meseterapeuta az állandó beszélgetőpartnerek.
A téma felvezetésekor először előkerült az a dilemma, hogy vajon helyrehozható-e a szex / intimitás, ha már egyszer elveszett, illetve lehet-e jó szexet teremteni két ember között, ha az már kezdetben se volt kielégítő. Szilágyinál úgy érzem, némileg hazabeszél, hiszen terapeutaként hivatalból hinnie kell a lehetetlenben is: én teljesen kizártnak tartom, hogy egy olyan kapcsolatba életet lehet lehelni erotikus értelemben (úgy, hogy az mindkét félnek klassz legyen), amely soha nem is volt még csak viszonylag kielégítő sem. (Ezt Lassányi is így gondolta, ha jól értettem, csak nem fogalmaz ennyire élesen.)
Abban sem hiszek, hogy egy kihűlt kapcsolatot helyre lehet billenteni csak azért, mert vannak régi, kellemes emlékek, amelyekhez vissza lehet nyúlni. Igen, lehet, hogy vannak, csak már egyik ember sem azonos az akkori önmagával és nem vetkőzheti le mindazt, ami a kezdetek óta történt. Maximum akkor tudom elképzelni, hogy két ember között újra lobbanjon a szenvedély, ha közben nem voltak együtt, nem élték egymás szeme láttára a hétköznapokat.
Ha már hétköznapok: Szilágyi határozottan hisz a nemi szerepek fontosságában (persze főleg hetero kapcsolatokban), tehát úgy gondolja, hogy (noha vannak kivételek) a legtöbb nő számára a férfiasság kb ugyanazt jelenti, így a legtöbb nő hasonló férfias tulajdonságok megléte esetén fog vonzalmat érezni a partnere iránt, és ezek hiánya taszító lesz számára. Tehát a vágy elmúlása legtöbbször nem a hálószobában, hanem azon kívül kezdődik, főleg a nőknél.
Mit ért ő ezalatt: ha egy férfiben nincs ambíció, nincs kreativitás, nincs energia, ha csak teng-leng, elhagyja magát, nem dolgozik, ellustul, akkor szinte egyetlen nő sem fogja vonzónak találni. Erre csak rárakódik az elhanyagoltság, ami a semmittevéssel együtt szokott érkezni: ha már nincsenek célok, akkor minek is öltözzünk fel rendesen, minek is mosakodjunk, minek is foglalkozzunk a borotválkozással, és így tovább.
Női oldalon a legtipikusabb probléma az, ha a nő egyszerűen elvész az anyai szerepben és már egyáltalán nem érdekli a partnere. De persze lehetnek más problémák is, amelyek miatt a férfi nem látja igazi nőnek a feleségét, barátnőjét: nem ad magára, lomposan jár, elhanyagolja a külsejét egyéb szempontokból, elszürkül, házsártos lesz.
Mi erre a megoldás? Szilágyi hisz abban, hogy az igények megfogalmazása elsődleges. Hangsúlyozza, hogy ha a kapcsolat eljutott egy ilyen mélypontra (illetve már jóval korábban), akkor kellene arról kommunikálni, hogy kinek milyen igényei lennének, mitől érezné úgy, hogy a partnere törődik vele, beletesz valamit a kapcsolatba. Szerinte az elvárások és az igények között lényeges a különbség. Az elvárás az, ha azt mondom: keress magadnak munkát, mert ha nem, ezt és ezt fogom tenni. Az igény így fogalmazódik meg: ahhoz, hogy férfinak lássalak, éreznem kell, hogy aktív és gondoskodó vagy. Tehát nincs fenyegetés része, csak azt fogalmazzuk meg, hogy nekünk mitől lenne vonzó a partner.
Most ehhez hozzátenném, mint érintett, hogy az ember elkezdi az igényekkel és asszertíven, majd amikor látszik, hogy semmire se jut, akkor vagy fenyegetőzik, vagy megvonja a vállát és jön az alternatíva-keresés.
És itt jutottunk el megint a szeretőzés kérdéséhez. Mit mond Szilágyi? A behalt intimitású/szexualitású, de más téren egyébként működő párkapcsolatot felrúgni sokak számára túl radikális lépés lenne. Ilyenkor választhatják azt, hogy lemondanak az igényeikről, gondolva itt főleg a szexre, mert az intimitást talán még barátokkal is megélheti az ember, bár az soha nem lesz ugyanolyan), viszont ez a választás csak akkor nem jár súlyos következményekkel, ha nem áldozatvállalásként fogjuk fel. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy egy szexuális és érzelmi vágyakkal rendelkező ember őszintén, keserűség nélkül le tudna mondani a párkapcsolat lényegi elemeiről. De ha keserűen mond le, akkor ezt rá fogja terhelni a gyerekeire, a partnerére, illetve megbetegítheti önmagát is.
És ez sokkal rosszabb, mint az, ha külső kapcsolatot keres és abban éli meg mind a szexualitást, mind az intimitást. Tehát Szilágyi szerint igenis védhető egy alternatív kapcsolatba menekülés, ha az megmenti az embert az áldozati szereptől és energiákat ad neki.
Itt persze Lassányi megint előhozakodott a titok okozta frusztrációkkal... Persze, mindenki egyetért elméletileg azzal, hogy a legjobb lenne nyíltan kommunikálni, de az is teljesen világos, hogy rengeteg esetben ez nem lehetséges. Tehát marad a diszkréció és a hazugság. Aki lerázza magáról a partnere igényeit, nem foglalkozik velük, az nem igazán csodálkozhat azon, ha túllépnek rajta.