Egyszerű történet: adott egy kisgyerekes pár, a nő még gyesen, a férje pedig összeszűri a levet egy kolléganővel. A dolog kiderül valahogy, a nő padlóra kerül. Első felindulásában el akarja hagyni a férjét, el is költözik egy kis időre a gyerekkel együtt az anyjához.
A pasi szakít a szeretővel (ez nem megy könnyen, mert komoly kapcsolat volt, és mert továbbra is egy munkahelyen dolgoznak), majd megpróbálja visszakönyörögni a feleségét.
Nagy nehezen sikerül is, összeborulás, ígérgetés, állítólagos megbocsátás. De a nő nem felejt, számtalanszor előhozza a témát, gyanúsítgatja a férjét, és képtelen túllépni a történteken. A férfi kezd azon gondolkodni, hogy nem fogja ezt bírni, és erős a kísértés, hogy visszatérjen a szeretőjéhez, főleg, mert a feleség szexmegvonással is bünteti.
Snitt: a gyerek oviba kerül, a nő visszamegy dolgozni. Seperc alatt bepasizik a munkahelyén. Van ebben minden, bosszúvágy, bizonyítási kényszer, az élvezet, hogy végre csak nő lehet, és nem anya, nem feleség, főleg nem megcsalt és megalázott feleség. A férj csak azt érzékeli, hogy a neje kivirult, már egyáltalán nem emlegeti a volt szeretőt, és a szexuális étvágya is megnőtt. Eleinte a felnőttek világába való visszatéréssel magyarázza ezt a változást, aztán rájön, hogy mi van a háttérben. Eléggé kiakad, mert azt sose tudta volna elképzelni, hogy az ő korábban annyira "szent" és féltékeny, maximálisan hűségpárti felesége is képes ilyesmire. Ráadásul pont ugyanúgy, mint ő, egy munkatárssal, nem holmi futó kaland keretein belül.
Újabb nagy krízis, a házasság válságban, ezúttal a férfi költözik el. Rövid időre összejön a volt szeretőjével újra (ami a volt szeretőt eléggé padlóra küldi utólag), de aztán úgy dönt, hogy inkább a feleségével hozza rendbe a dolgokat. Ehhez viszont a feleségnek szakítania kell a pasijával. Borzasztó nehezen megy a dolog, mert a nő persze beleesett a szeretőbe, de rá kell ébrednie, hogy a pasinak esze ágában sincs őt felvállalni, új életet kezdeni vele. (Pedig ő már lelkileg erre készült.)
Végül feleség és férj abban egyezik meg, hogy újra megpróbálják. Igyekeznek mindent megbeszélni. És nemsokára befigyel a második terhesség.
Eddig a "mese", amely több igaz történetből van összegyúrva, de úgy sejtem, sokan ismertek hasonló forgatókönyveket. Amit most ebből kiemelnék: működik-e lélektanilag a "visszacsalás"? Ebben az esetben a nőnek szüksége volt rá ahhoz, hogy elhiggye, ő még kívánatos, sőt, talán ahhoz is, hogy ismét élvezni tudja a szexet. Ezáltal tudta abbahagyni a múlt folyamatos felhánytorgatását, amire nem lehet újrakezdést alapozni, noha olyan sokan megpróbálják.
Kérdés az is, ha az elején éppen a gyerekvállalás hozta el a krízist, a nagy újrakezdésnél okos dolog-e újabb gyereket összehozni. Vajon elkerülhető lesz-e az újabb csalás-visszacsalási kör? Vagy ezúttal okosabbak lesznek a felek? Diszkrétebben csinálják, vagy a dráma elkerülése végett nem csinálják, a nő hamarabb megy vissza dolgozni, és nem hagyja magát el annyira? A férfi nem menekül az otthoni, most már még keményebb feladatok elől?
Van-e lehetőség totális monogámiára egy ilyen történet után, vagy elég valószínű, hogy időnként ki fogják engedni a gőzt mind a ketten?
Ti hűtlenkedtetek-e bosszúból, vagy tudtok-e róla, hogy benneteket emiatt vagy részben emiatt csaltak meg? Vajon az, aki ilyen okból kalandozik, képes-e arra, hogy ne dörgölje a partnere orra alá, hogy ő is megtette? Hiszen a "bosszú" akkor igazán teljes, ha a másik is tud róla. Ezzel viszont nagy valószínűséggel maga alatt vágja a fát. Például arra kényszerülhet, hogy szakítson a szeretővel, belekeveri a szeretőt a saját párkapcsolati drámájába, vagy az akciója váláshoz vezet.
Végül: a bosszúmegcsalás tényleg mindig bosszú-e, vagy sokszor csak jó ürügy arra, hogy az ember megindokolja önmaga előtt a félrelépést, amelyre egyébként is vágyott?