Időközben végignéztem a sorozatot és le is ülepedett bennem minden tanulság, így most röviden összefoglalom, hogyan bonyolódott tovább a sztori, és ez miért nem tetszett különösebben. A második évad azzal ért véget, hogy az eredeti feleség, Emma, úgy döntött, otthagyja a férjét és közös barátnőjüket, mert mégsem akar gyereket vállalni, viszont annál inkább izgatja a karrierje és saját leszbikus oldala. Így Jack és Izzy kettesben maradt, de Izzy mindvégig azt szorgalmazta, hogy Jack és Emma beszéljék meg a dolgaikat, mert szükségük lenne egy rendes búcsúra. 



Mily meglepő, hogy az első viszontlátás azonnal szexbe torkollik (kettesben kezdik, de Izzy is csatlakozik)! A búcsúszeretkezésnek gondolt szeánsz hatására persze a korábban évekig hiába próbálkozó Emma teherbe is esik. Tulajdonképpen itt az első igazi hűtlenség az egész történetben, hiszen Emmának időközben lett egy női partnere és esze ágában sincs bevallani neki, hogy megint lefeküdt a férjével és a másik exével. De a terhességet már nem titkolhatja el, szóval lebukik és el kell döntentie, hogyan tovább. 

Némi drámázás után a gyerek megtartása mellett döntenek, ami azt is jelenti, hogy Emma visszatér a triádba, csakhogy amint kiderül, hogy Emma ikreket vár és az eredeti pár nem akar kettőnél több utódot, plusz még vissza is költöznek a kertvárosba, amit Izzy annyira utált, megint szakításra kerül sor: most a fiatal lány dönt úgy, hogy neki ez így nem pálya és az eredeti házaspár marad egyedül. Az az opció már nem jön el, hogy a két csaj marad magára, mert Jack nem olyan hülye, mint ők, de haladjunk... 

Izzy tehát sértődötten távozik, mégpedig egy pasi hatására, akiről én őszintén szólva azt gondoltam, hogy ha csak átmenetileg is, de a lány szeretője lesz. A történet pikantériája, hogy a srác Izzy főnöke és kezdetektől kiönti neki a szívét, amelyet a volt menyasszonya a legkínosabb módon tört össze. (Családon belüli hűtlenség rajtakapással: a srác bátyja szűrte össze a levet reménybeli sógornőjével, akit végül feleségül is vett, de ez mellékszál.) A lényeg az, hogy a srác beleszeret Izzybe és nem tudhatjuk, hogy benne lenne-e egy poli kapcsolatban, az előtörténetét tekintve ez kérdéses, ugyanakkor azért már nem egy emberrel találkoztam, aki éppen egy megcsalásos trauma után döntött úgy, hogy poliamoriára vált. Tehát nyithattak volna akár abba az irányba, hogy Izzynek van két együtt élős partnere és egy külsős harmadik... 

A forgatókönyvírók azonban másképp gondolták: noha Izzy elmegy a főnökével a városból (a mexikói határra, hogy a Trump kormány által szüleiktől elválasztott gyerekeken segítsen), végül nem jönnek össze. Vagyis a sorozat egyértelműen leteszi a voksot amellett, amit kitchen table poly-nak neveznek, vagyis az "igazi" poliamor kapcsolat szerintük együttéléssel jár együtt. (Pedig ez egy tévhit, pont olyan, mint a mono világban az az elképzelés, hogy az igazi kapcsolat az együtt élős házasság.) 

Megjelenik a sorozatban egyébként egy poli guru, akihez a hármasunk egyszer be is iratkozik workshopra: ott merül fel először más poli problémák mellett az, amit ők viccelődve poli monogámiának neveznek: vagyis, hogy a poli kapcsolati háló bezárul, mert a benne lévők egy újabb nyitási lehetőségtől már megijednek, így újratermelik azt, ami a monogámiában olyannyira nem tetszett nekik. A kérdés ugyan felmerül, de utána minden marad a régiben, és a sorozat újabb csalódása számomra, hogy a romkom hagyományt betű szerint követve odarittyentenek az 5. évad végére egy monogám esküvőt, előtte kötelező leány- és legénybúcsúval. 

Azon már meg se ütköztem, hogy az utolsó pillanatban Emma és Jack úgy döntenek, visszaszerzik Izzyt, mégpedig úgy, hogy feladják a kertvárosi életet és lecuccolnak a mexikói határra (immár két csecsemővel), készen arra, hogy a triádba fogadjanak további gyerekeket, akár adopció, akár természetes fogantatás útján. 

Ahogy a szakirodalmat olvasgattam, egy triád nagyon ritkán marad fönn hosszabb távon, és éppen azért, amit egyébként a sorozat is bemutat: nem mindenki akar ugyanolyan környezetben élni, ki-ki másutt tart a saját életében (itt például Izzy jó tizessel fiatalabb a partnereinél), nagy gondot okoznak a gyerekvállalás körüli viták, hogy a gyereknevelésről már ne  is beszéljünk, hiszen egy ilyen felállásban bizonyos gyerekek nem az összes partner vér szerinti gyerekei... 

Vagyis az előforduló problémákat szépen sorra veszi az öt évad, de a megoldások elég illuzorikusak maradnak, mert persze azt már nem tudjuk, mi az ördögöt csinált Emma és Jack a mexikói határon attól fogva, hogy hirtelen felindulásból odaköltöztek. Illetve, most néztem meg: jön a 6. évad, de csak jövőre, szóval akkor folytatjuk.