Vajon ki boldogabb, aki igazi monogám kapcsolatban él (van ilyen egyáltalán?), aki nyitottban, vagy a poliamória keretei között? Léa Séguin és kollégái az Université du Québec à Montréal-ról erre voltak kíváncsiak, és a jelek szerint a felmérésből teljesen kizárták a titokban hűtlenkedőket, illetve azok partnereit, noha nagy valószínűséggel többen vannak, mint a hűtlenség semmilyen formája által nem érintettek.

Csak ismétlés gyanánt: a nyitott kapcsolat az, amelyben egy pár két tagja egymás beleegyezésével külső partnerekkel is folytat szexuális/érzelmi életet (az változó, hogy az érzelmek mennyire megengedettek, hogy elvárás-e mindenről és mindenkiről beszámolni, vagy inkább a diszkréciót preferálják), a poliamória pedig úgy működik, hogy kapcsolati hálóban él legalább három ember, bár nem feltétlenül kell mindegyiknek mindegyikkel szexuális kapcsolatban állnia, és annak, akinek egy vagy több partnere van, nem kell prioritást biztosítania egyik partner számára sem, vagyis a kapcsolatok kvázi egyenrangúak. (Hogy ezt mennyire lehet megvalósítani, az más kérdés.)

A tapasztalat azt mutatja, hogy a kapcsolati formák nem ennyire elvágólag működnek, vannak félig nyitottak is, amelyekben csak az egyik fél él a szabadsággal, meg olyan poliamór emberek, akiknek a partnere rendelkezik másik partnerrel, ők viszont nem. A felmérés nagy gyengesége ezen túl az, hogy csak azt sorolta a többes kapcsolatban élők csoportjába, akinek a megkérdezés időpontjában is több partnere volt: hiába rendelkezett az illető korábban több partnerrel is, monogámként azonosították, teljesen helytelenül.

Egy másik szarvashiba: a poliamórokat csak a fő kapcsolatukban tapasztalt érzéseikről kérdezték, mikor a poliamória lényege, hogy nincs fő kapcsolat, vagy nem feltétlen van (maximum időben előbb, illetve később keletkezett kapcsolatokról beszélgetünk): vagyis a felmérés készítői nem voltak képesek legyűrni magukban azt a rossz beidegződést, hogy mindenkit párokba rendezzenek, azt is, aki nem párosával értelmezi a világot.

A következő dolgokra kérdeztek rá a kutatók: mennyire elégedett a szexuális életével, a kapcsolata minőségével, a partneréhez fűződő intimitással, mennyire bízik a másikban, illetve a partner elkötelezettségében. Arra is rákérdeztek, hogy mennyire fair a kapcsolatuk abból a szempontból, hogy nincs-e egyensúlyeltolódás kettejük közt a kapcsolatba fektetett energia tekintetében.

A 3436 résztvevő közül majdnem 79.6%-ot aposztrofáltak monogámként (kíváncsi lennék rá, ezek közül hányan hűtlenkedtek, illetve hányan szándékoztak másik partnert is bevonni), 13,5% a nyitott kapcsolatot jelölte meg életformájaként, és 6,8% élt a felmérés idején is poliamór módon. Mind a három csoportba tartozók azt nyilatkozták általában, hogy elkötelezettek a partnerük felé, érzelmileg és szexuálisan elégedettek, és kiegyensúlyozott a kapcsolatuk – vagyis egyik életforma sem lógott ki a sorból: nem derült ki, hogy a monogámok a legboldogabbak. Már, ha valaki ezt várta volna eredményként.

Nem tudom, hogy válogatták a résztvevőket, de a jelek szerint a kanadaiak vagy nagyon szerencsés emberek, vagy úgy hazudnak, mint a vízfolyás, ugyanis a monogám kapcsolatok nagy részét én nem látom ilyen rózsaszínűnek. Hol marad a sok nyűglődés, a monotónia, a kényszerszex, a szexhiány – ezekről rengeteget olvashattunk, és sokunk át is élte ilyesmiket, erre ez a kanadai kutatócsoport megállapítja, hogy akármilyen formációban is élnek az emberek, mind olyan boldogok, hogy annál jobb már nem is lehetne?

Érdemes felidézni, hogy már korábban is írtam megegyezésen alapuló nem monogám kapcsolatokról szóló kutatásról: az amerikaiak végeztek felmérést ez ügyben (pontosabban az Oklahomai Egyetem antropológusai, James Fleckenstein és Derrell Cox), mégpedig 4000 résztvevővel: nekik az jött ki, hogy a nem monogámok az átlagnál egy kicsit boldogabbak és valamennyivel egészségesebbnek érzik magukat – de szignifikáns különbség ott sem mutatkozott.

Annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy az alternatív kapcsolati formák nem teszik szerencsétlenebbekké az embereket, ahogy sokan feltételezik, vagyis minden okunk megvan rá, hogy ne ragaszkodjunk a monogámiához – nem, mintha olvasóim nagy része foggal-körömmel ragaszkodna.