Nem olyan régen elég heves vitát kavart az A. J. Christian álnevű guru hűtlen és hűséges férfiakról írt véleménye, illetve a poszt, amelyben a nézeteit ismertettem. Természetes, hogy A férfiakkal csak a baj van? című kötet párját, A nőkkel csak a baj van? címűt is meg kellett szereznem, mert kíváncsi voltam, hogyan ábrázol minket ez a figura.
Elég egyedi módon, azt kell mondjam, például a sárkány hét fejének kifejlődése egy kicsit se hízelgő ránk nézve, de ezeket a fejeket most nem fogom ismertetni, mert semmi közük a hűtlenséghez (illetve inkább az elméletihez van közük, mint a gyakorlatihoz), ahogy annak a tárgyalásába se megyek bele, mennyire sántít az a világnézet, amit minden nyitottsága ellenére közvetít: hogy a nők gyengébbek (a nőkre szinonimaként használt gyengébb / szebbik nem kifejezéseket egyébként is ki kéne vonni a forgalomból), hogy védelemre szorulnak (ha nincs fizikai fenyegetettség, akkor nem igazán, a fenyegetettséget meg maguk a férfiak szokták jelenteni, ha egyáltalán), hogy kevésbé képesek az otthonon kívüli munkára, vagy, ha mégis bizonyítanak, akkor az jobban megviseli őket, mi több, mindjárt karriermániásoknak minősülnek, míg egy ugyanilyen beállítottságú férfi normának számít, hogy mániákusan meg akarják fogni a férfiakat, és hatalmaskodni akarnak rajtuk, hogy alapértelmezetten hisztisek, és erről még csak nem is tehetnek, mert ilyen érzékeny az idegrendszerük...
Sok jó gondolat van a könyvben arról, hogy miért siklik ki annyi nő szexualitása, és miért olyan nehéz egészséges öntudattal létezni egy olyan társadalomban, amely folyamatosan egymásnak ellentmondó üzeneteket közvetít, miért sújt mindenkit a szépségmánia (azt is, akiről épp az ellenkezőjét gondolnánk, annyira nem törődik a külsejével), miért szeretnénk, ha különlegesnek tartanának (bár szerintem ez egészséges emberi tulajdonság, a férfiak is különlegesek akarnak lenni valaki számára, nem nevezném mániának)...
Summa summarum: a jó meglátások ellenére az a benyomásom, hogy a guru több idegesítő hisztérikával találkozott, mint normális, kiegyensúlyozott nővel, de most ne firtassuk, hogy ennek mi az oka - nem biztos, hogy az, hogy több hisztérika létezik, csak őket könnyebb észrevenni.
Nézzük, milyen hűtlen típusokat sorol fel Christian - egy jó dolog van ebben a listában: igazán rövid. Csak négyféle típust különböztet meg.
EGY: az alkalmi megcsaló
Ez ugyanaz zöldben, mint a férfiaknál az "öntudatlan" megcsaló volt: nem tervezetten, nem rendszeresen lép félre, csak ad hoc jelleggel, mikor épp úgy hozza az élet. Christian szerint az ilyen típus nincs kibékülve ezzel a hajlamával, ráadásul azt hiszi, hogy ha lefeküdt valakivel, akkor a férjét/barátját már nem szereti.
Az utóbbi kitétel szerintem nem igaz: egy nő tudja, hogy éppen szereti vagy nem a partnerét, nem attól fogja bebeszélni magának, hogy nem szereti, hogy volt egy alkalmi kalandja. Azt sem hiszem, hogy ez a típus jobban szégyellné magát, de ha van köztetek alkalmi félrelépő, várjuk a vallomását.
KETTŐ: a rendszeres megcsaló
Férfi változatban ez volt a "hazudós" - a fene tudja, hogy miért kapott ennyire semleges nevet nőben... A leírás hasonló: olyan ember, akinek lételeme, hogy több partner legyen az életében, kívánja a változatosságot, az újdonságot, a kalandot (mint a legtöbb férfi), és nem is fog soha megváltozni (legfeljebb idősebb korában nyugszik le). Ez a típus igyekszik titokban félrelépni - amúgy a többi is, de Christiannal ellentétben én azt hiszem, ez a típus a legkevésbé diszkrét.
HÁROM: a folyamatos megcsaló
A "klasszikus" hűtlen női változata: évekig tartó szeretői/szerelmi viszonyok jellemzik, érzelmileg is bevonódik. Sokszor olyan házasság mellett tart fenn kapcsolatot, amelyben a szexet már nem élvezi, vagy már nem is műveli, de valami miatt mégis a férfi mellett akar maradni. (Vagy, amit Christian el se bír képzelni: rákényszerül, hogy mellette maradjon, mert a férfinak van rá szüksége.) De egyáltalán nem kell, hogy a folyamatos megcsalónak rossz legyen otthon, létezik ez jó házasság mellett is.
Legtöbbször ez a típus is titokban tartja a kapcsolatát, Christian szerint azért, mert attól tart, hogy a férje "ostoba férfibüszkeségből kitenné a szűrét. Pedig lehet, hogy csak attól fél, hogy elszabadulnak az indulatok, a férj ellene, a gyerekek, vagy maga ellen fordítja az agresszióját, és még számos változat létezik... Esetleg tapintatból nem tesz vallomást. Amúgy szerintem a folyamatos megcsalónál a legnagyobb annak az esélye, hogy a férj tudja/sejti, de nem mond semmit. A rendszeresnél a nő valószínűleg annyira nyilvánvalóan flörtölget, hogy a férj már akkor tisztában van a természetével, mikor elveszi feleségül.
Elég egyedi módon, azt kell mondjam, például a sárkány hét fejének kifejlődése egy kicsit se hízelgő ránk nézve, de ezeket a fejeket most nem fogom ismertetni, mert semmi közük a hűtlenséghez (illetve inkább az elméletihez van közük, mint a gyakorlatihoz), ahogy annak a tárgyalásába se megyek bele, mennyire sántít az a világnézet, amit minden nyitottsága ellenére közvetít: hogy a nők gyengébbek (a nőkre szinonimaként használt gyengébb / szebbik nem kifejezéseket egyébként is ki kéne vonni a forgalomból), hogy védelemre szorulnak (ha nincs fizikai fenyegetettség, akkor nem igazán, a fenyegetettséget meg maguk a férfiak szokták jelenteni, ha egyáltalán), hogy kevésbé képesek az otthonon kívüli munkára, vagy, ha mégis bizonyítanak, akkor az jobban megviseli őket, mi több, mindjárt karriermániásoknak minősülnek, míg egy ugyanilyen beállítottságú férfi normának számít, hogy mániákusan meg akarják fogni a férfiakat, és hatalmaskodni akarnak rajtuk, hogy alapértelmezetten hisztisek, és erről még csak nem is tehetnek, mert ilyen érzékeny az idegrendszerük...
Sok jó gondolat van a könyvben arról, hogy miért siklik ki annyi nő szexualitása, és miért olyan nehéz egészséges öntudattal létezni egy olyan társadalomban, amely folyamatosan egymásnak ellentmondó üzeneteket közvetít, miért sújt mindenkit a szépségmánia (azt is, akiről épp az ellenkezőjét gondolnánk, annyira nem törődik a külsejével), miért szeretnénk, ha különlegesnek tartanának (bár szerintem ez egészséges emberi tulajdonság, a férfiak is különlegesek akarnak lenni valaki számára, nem nevezném mániának)...
Summa summarum: a jó meglátások ellenére az a benyomásom, hogy a guru több idegesítő hisztérikával találkozott, mint normális, kiegyensúlyozott nővel, de most ne firtassuk, hogy ennek mi az oka - nem biztos, hogy az, hogy több hisztérika létezik, csak őket könnyebb észrevenni.
Nézzük, milyen hűtlen típusokat sorol fel Christian - egy jó dolog van ebben a listában: igazán rövid. Csak négyféle típust különböztet meg.
EGY: az alkalmi megcsaló
Ez ugyanaz zöldben, mint a férfiaknál az "öntudatlan" megcsaló volt: nem tervezetten, nem rendszeresen lép félre, csak ad hoc jelleggel, mikor épp úgy hozza az élet. Christian szerint az ilyen típus nincs kibékülve ezzel a hajlamával, ráadásul azt hiszi, hogy ha lefeküdt valakivel, akkor a férjét/barátját már nem szereti.
Az utóbbi kitétel szerintem nem igaz: egy nő tudja, hogy éppen szereti vagy nem a partnerét, nem attól fogja bebeszélni magának, hogy nem szereti, hogy volt egy alkalmi kalandja. Azt sem hiszem, hogy ez a típus jobban szégyellné magát, de ha van köztetek alkalmi félrelépő, várjuk a vallomását.
KETTŐ: a rendszeres megcsaló
Férfi változatban ez volt a "hazudós" - a fene tudja, hogy miért kapott ennyire semleges nevet nőben... A leírás hasonló: olyan ember, akinek lételeme, hogy több partner legyen az életében, kívánja a változatosságot, az újdonságot, a kalandot (mint a legtöbb férfi), és nem is fog soha megváltozni (legfeljebb idősebb korában nyugszik le). Ez a típus igyekszik titokban félrelépni - amúgy a többi is, de Christiannal ellentétben én azt hiszem, ez a típus a legkevésbé diszkrét.
HÁROM: a folyamatos megcsaló
A "klasszikus" hűtlen női változata: évekig tartó szeretői/szerelmi viszonyok jellemzik, érzelmileg is bevonódik. Sokszor olyan házasság mellett tart fenn kapcsolatot, amelyben a szexet már nem élvezi, vagy már nem is műveli, de valami miatt mégis a férfi mellett akar maradni. (Vagy, amit Christian el se bír képzelni: rákényszerül, hogy mellette maradjon, mert a férfinak van rá szüksége.) De egyáltalán nem kell, hogy a folyamatos megcsalónak rossz legyen otthon, létezik ez jó házasság mellett is.
Legtöbbször ez a típus is titokban tartja a kapcsolatát, Christian szerint azért, mert attól tart, hogy a férje "ostoba férfibüszkeségből kitenné a szűrét. Pedig lehet, hogy csak attól fél, hogy elszabadulnak az indulatok, a férj ellene, a gyerekek, vagy maga ellen fordítja az agresszióját, és még számos változat létezik... Esetleg tapintatból nem tesz vallomást. Amúgy szerintem a folyamatos megcsalónál a legnagyobb annak az esélye, hogy a férj tudja/sejti, de nem mond semmit. A rendszeresnél a nő valószínűleg annyira nyilvánvalóan flörtölget, hogy a férj már akkor tisztában van a természetével, mikor elveszi feleségül.
NÉGY: az elméleti megcsaló
Na, itt teljesen eltér a két felosztás, a férfiaknál a negyedik helyen a nyíltan poligám életmódot folytató ember szerepelt, a nőknél meg az, aki soha nem is lép félre, csak álmodozik róla... Vajon nincs nyíltan poligám nő? Pedig van... És nincs csak álmodozó férfi? Dehogyis nincs!
Itt a szerző mindenesetre a vágyakozó, de soha nem cselekvő típust mutatja be - hozzáteszem, a HÁRMAS számú sokszor ebből a NÉGYES számúból keletkezik, vagyis aki most csak elméleti, abból még válhat folyamatos is. Se az első, se a második csoportra nem jellemző az önemésztő vágyakozás, az első két csoport ösztönösebb annál, hogy hosszasan gyakorolja az önmegtartóztatást.
A legtöbb férj talán a négyes csoportba tartozó feleséggel lenne leginkább kibékülve, csakhogy ennek a típusnak van egy nagy hátulütője: frusztrált vágyaiért a férjét/barátját teszi felelőssé, hajlamosabb a sárkányosodásra, mint azok, akik - ha megvan bennük a vágy - cselekednek is.
Eddig a csoportosítás. Mit lehet tenni a női hűtlenség problémájával, Christian szerint? Valójában semmit, hiszen
"a megcsalásnak semmi köze az erkölcshöz, a hűséghez, a moralitáshoz és a párkapcsolathoz. Hogy is lehetne? A megcsalás épp olyan önálló esemény, mint hogy esik az eső, érik a barack... A megcsalásnak egyetlen dologhoz van köze, mégpedig a másik - és önmagad - elvárásához.
Sajnos a női hűtlenségről szóló rész hirtelen átmegy a férfi hűtlenség védelmébe, vagyis nem azt világítja meg a szerző, hogy a férfinak miért kellene elfogadnia, ha megcsalják, hanem a nők birtoklási mániáját pellengérezi ki már megint - pedig megtehetné, hogy ugyanezt elmondja a férfiakról. Az teljesen oké, hogy a szeretet nem az, hogy a másikat korlátozzuk, hanem, hogy azt szeretnénk, hogy neki jó legyen, és, ha mással jó, akkor azt is el tudjuk fogadni. De miért kell megfordítani a nemeket, és már megint kikötni ott, hogy mi történik, ha a férfi hűtlen?
Amúgy Christian megnyugtatja olvasóit, hogy a nők nagy része el se várja a monogámiát - de akkor miért kell hisztérikaként ábrázolni őket és úgy tenni, mintha ők járnának élen a férfiak kisajátításában? Hiszen még jobban is viselik a hűtlenséget, mint a pasik!
A végére még egy érdekes gondolat: szerinte egyetlen kapcsolati forma sem jobb, mint a másik, a monogám ugyanannyira lehet jó, mint a megcsalós vagy a nyitott házasságos, a lényeg, azt éljük, amit őszintén élni tudunk. Nos, ez a legkevesebb kapcsolatra igaz, hogy képmutatás és a valóság ismerete, meg mindenféle kényszerek nélkül meg tudjuk élni.
Na, itt teljesen eltér a két felosztás, a férfiaknál a negyedik helyen a nyíltan poligám életmódot folytató ember szerepelt, a nőknél meg az, aki soha nem is lép félre, csak álmodozik róla... Vajon nincs nyíltan poligám nő? Pedig van... És nincs csak álmodozó férfi? Dehogyis nincs!
Itt a szerző mindenesetre a vágyakozó, de soha nem cselekvő típust mutatja be - hozzáteszem, a HÁRMAS számú sokszor ebből a NÉGYES számúból keletkezik, vagyis aki most csak elméleti, abból még válhat folyamatos is. Se az első, se a második csoportra nem jellemző az önemésztő vágyakozás, az első két csoport ösztönösebb annál, hogy hosszasan gyakorolja az önmegtartóztatást.
A legtöbb férj talán a négyes csoportba tartozó feleséggel lenne leginkább kibékülve, csakhogy ennek a típusnak van egy nagy hátulütője: frusztrált vágyaiért a férjét/barátját teszi felelőssé, hajlamosabb a sárkányosodásra, mint azok, akik - ha megvan bennük a vágy - cselekednek is.
Eddig a csoportosítás. Mit lehet tenni a női hűtlenség problémájával, Christian szerint? Valójában semmit, hiszen
"a megcsalásnak semmi köze az erkölcshöz, a hűséghez, a moralitáshoz és a párkapcsolathoz. Hogy is lehetne? A megcsalás épp olyan önálló esemény, mint hogy esik az eső, érik a barack... A megcsalásnak egyetlen dologhoz van köze, mégpedig a másik - és önmagad - elvárásához.
Sajnos a női hűtlenségről szóló rész hirtelen átmegy a férfi hűtlenség védelmébe, vagyis nem azt világítja meg a szerző, hogy a férfinak miért kellene elfogadnia, ha megcsalják, hanem a nők birtoklási mániáját pellengérezi ki már megint - pedig megtehetné, hogy ugyanezt elmondja a férfiakról. Az teljesen oké, hogy a szeretet nem az, hogy a másikat korlátozzuk, hanem, hogy azt szeretnénk, hogy neki jó legyen, és, ha mással jó, akkor azt is el tudjuk fogadni. De miért kell megfordítani a nemeket, és már megint kikötni ott, hogy mi történik, ha a férfi hűtlen?
Amúgy Christian megnyugtatja olvasóit, hogy a nők nagy része el se várja a monogámiát - de akkor miért kell hisztérikaként ábrázolni őket és úgy tenni, mintha ők járnának élen a férfiak kisajátításában? Hiszen még jobban is viselik a hűtlenséget, mint a pasik!
A végére még egy érdekes gondolat: szerinte egyetlen kapcsolati forma sem jobb, mint a másik, a monogám ugyanannyira lehet jó, mint a megcsalós vagy a nyitott házasságos, a lényeg, azt éljük, amit őszintén élni tudunk. Nos, ez a legkevesebb kapcsolatra igaz, hogy képmutatás és a valóság ismerete, meg mindenféle kényszerek nélkül meg tudjuk élni.