Adott egy férfi, aki két család között egyensúlyoz tíz éven keresztül: mindkét élettársát ő tartja el, mindkettőnek van tőle gyereke, és persze folyamatosan kifogásokat talál ki arra, hogy éppen miért nincs otthon az egyiknél vagy a másiknál.



Ilyen alapsztorikat sokszor láttunk már, de ez csak a kiindulópont. A pasi megismerkedik még egy nővel, akinek feltett szándéka, hogy egy névtelen, de jó adottságokkal rendelkező férfitól essen teherbe, annak tudta nélkül. Sikerül is összehozniuk a gyereket, csakhogy a latin lover olyan családcentrikus, hogy esze ágában sincs otthagyni a harmadik nőt, így végül szeretők lesznek. A pasi még 10 évig egyensúlyoz a két kvázi feleség és a szerető között, plusz neveli a három gyereket.

A probléma csak az, hogy a szerető férjhez akar menni, persze nem hősünkhöz, mert ő már kétszeresen is foglalt – a pasi azonban nem akar lemondani a jó kis háreméről, így mindent megtesz, hogy akadályozza a szerető kapcsolatát, de ezen nagy erőlködés közepette aztán a két élettársa számára is kiderül, hogy mi a helyzet: először a gyerekeik jönnek rá, aztán ők maguk is.

Első felindulásukban „persze” mindketten kirúgják a férfit, ő pedig a szeretőjéhez menekül, akinek gyorsan megkéri a kezét. De hamar rájönnek, hogy egyiküknek sem fekszik az állandó együttlét (a helyzetet egy a semmiből megjelenő, bohém anyós súlyosbítja, aki odaköltözik a lányához): nemsokára már ott tartanak, hogy szex egyáltalán nincs, a pasi pedig elkezd titokban randizni ex élettársaival.

Vagyis azok, akik azelőtt hivatalos partnerek voltak, a szerető pozíciójába kerülnek, a volt szerető meg a megcsalt feleség státuszába. Az újdonsült szeretők meg is állapítják, hogy így sokkal szórakoztatóbb az élet, egyrészt nem kell gondoskodniuk a férjük egyéb szükségleteiről, másrészt a szex is izgalmasabb, bár házaséletük során se volt unalmas.

Aztán persze lebuknak egymás előtt, majd az új feleség előtt is lebuktatják egymást, így megint felborul a kényes egyensúly… Az új élettárs ekkor előáll egy javaslattal: ha már nyilvánvaló, hogy egyikük se akar lemondani a közös „férjről”, se a „férj” a nőiről, akkor kössenek megállapodást, és osztozzanak testvériesen az egy szem csókán: mindenkinek jusson heti 2 nap és szigorú szabályozás szerint intézzék az átadás-átvételt, körülbelül, mint közös gyermekfelügyelet idején, mikor a szülők passzolgatják egymásnak a gyerekeket.

A két exfeleség először felháborodik a javaslaton, aztán belátják, hogy még ezzel járnak a legjobban, és ha jobban belegondolnak, 100%-ra egyikük sem tart igényt, viszont teljesen nem akarják elveszíteni, mert szeretik, és a szex is nagyon jó vele… (Ráadásul egyetlen valamirevaló jelölt se tűnt fel a láthatáron, akire le tudnák cserélni.)

Megszületik az aprólékos szabályokkal teli megállapodás, amelyben még az is szerepel, hogy a férjet tiszta állapotban, használatra alkalmasan kell átadni a következő turnusnak, hogy az egyik nőtől kapott ajándékokat és ruhákat a másik nő otthonában nem használhatja, sőt, a másik nő nevét sem ejtheti ki…

Persze olyan hektikusan alakítják az időbeosztást (kétnapos bontásban), hogy a pasi csak azt érzi az egészből, hogy neki rohannia kell ide-oda, hogy mindenütt elvárják tőle a minőségi szexet, és ha késik, akkor már enni se kap…

Hiába teszi kvázi ugyanazt, amit 10 évig, vagyis rohan egyik nőtől a másikig, az a tény, hogy ezt nem saját indíttatásból teszi, és nem akkor, amikor neki van hozzá kedve, hogy minden agyon van szabályozva és gyakorlatilag használati tárggyá válik, teljesen kikészíti. A titkolózás és hazudozás ősrégi gyakorlata is hiányozhat neki, mert az adta az egésznek a sava-borsát.

Olyannyira nem bírja az iramot, hogy megbetegszik, és persze akkor is tovább játssza a beteget, mikor már jól van, csak ne kelljen újra beszállnia a mókuskerékbe.

Amikor azonban kihívják hozzá az orvost, egy fiatal doktornő jelenik meg, aki annyira megtetszik neki, hogy elkezd vele titokban randizni – a 3 nő szigorú időbeosztásos programja ellenére. Naná, hogy elég hamar lebukik, mikor a gráciák egyeztetik a naptárukat… És kezdődik a zűrzavar elölről.


Ha elszakadunk a direkt sarkított és a vígjáték kedvéért kissé extrém módon alakított cselekménytől, akkor azért elképzelhetjük, hogy egy okosabban összehozott hasonló konstrukció mennyire lenne működőképes. Három nővel (főleg néggyel) zsonglőrködni hosszú távon biztos, hogy keveseknek menne, de kettő között sokan egyensúlyoznak.

Csak általában van egy fix otthon, és benne egy fix állandó nő, és mellette egy szerető, aki általában jóval kevesebb időt kap, mint a feleség. Bár nyilván vannak ellentétes példák, teszem azt kiküldetésben lévő, vagy csak a hétvégére hazakerülő férfiak esetében, és az is lehet, hogy minőségi időből sokszor a szeretőnek jut több…

Mégis mindenki abból a premisszából indul ki, hogy a feleség az elsődleges, és a szerető csak másodlagos – még a hagyományos többnejűség is hierarchizálja a viszonyokat: van főfeleség, és vannak mellékfeleségek, bár a formális hatalom nem mindig egyezik az informálissal, és ebből is rengeteg feszültség adódik.

A poliamória az első olyan többpartneres konstrukció, amelyben egyenrangúság, vagyis demokrácia van – de létezik-e valódi egyenrangúság, főleg, ha a résztvevők nem minden másik résztvevővel állnak érzelmi/szexuális kapcsolatban? Hanem éppenséggel egymás riválisai a figyelemért (és esetleg az anyagiakért) vívott harcban?

Szerintem elképzelhető egy két otthon között ingázó férfi (azt, hogy a nő ingázzon két lakás között, már nehezebben tudom vizionálni), akinek a társai tudnak egymásról, de az aprólékos szabályozás ezt a rendszert csak megnyomorítaná. Szóval inkább maradnék a szeretői státusz roppant kényelménél.

[A posztban leírt cselekmény a Brasil Avenue című sorozatban szerepel.]