Hallottátok már valakitől, hogy a hűtlenség attól olyan izgalmas, hogy tilos? Hogy ha valamit titokban lehet csak csinálni és jár némi veszélyekkel, akkor az sokkal vonzóbb, mint bármi, amit engedéllyel és fényes nappal, mindenki tudtával művelhetünk?



Az egyszer biztos, hogy bármilyen veszély, ami megdobogtatja a szívünket (vagyis az adrenalinszint növekedésével jár), kiválthat belőlünk szexuális izgalmat is. Ezt kísérletek bizonyítják. Az egyik ilyenben ugyanaz a csinos lány hol egy teljesen unalmas híd végénél várta az átkelőket, hol egy hegyi szurdok fölött átívelő, veszélyesnek tűnő híd végénél. Ugyanazokat a kérdéseket tette fel mindkét esetben az ott járó férfiaknak, a beszélgetés után pedig megadta nekik a telefonszámát. Sokkal többen hívták fel azok közül, akik a veszélyes hídon keltek át. 

Olykor elég csak a helyzet szokatlansága, újszerűsége, és máris úgy érezzük magunkat, hogy igazán élünk. A félrelépés azonban nagyon sok esetben még igazán veszélyes műfaj, vagyis az izgalom biztosított. Ehhez járul az élvezet, hogy valami tilosat teszünk (ami egy hídon való átkelésnél nem igazán játszik), és, hogy nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, meddig tart az élvezet, vagyis ismeretlen úton járunk. 

Ha valaki közös megegyezéssel kalandozik, lép félre, tart szeretőt, tehát nem kockáztat igazán, annak számára - sokak szerint - a játék lényege vész el az egészből: nincs szabályszegés, titkolózás, valódi veszélyhelyzet, sőt, még a jövőt illető bizonytalanság is sokkal kisebb, bár ez soha nem lesz elhanyagolható. 

Vagyis olybá tűnik, hogy igazán azzal biztosíthatjuk, hogy a partnerünknek ne legyen kedve félremenni, ha megengedjük neki. Mert amit szabad, az már nem is izgalmas. Lehet, hogy bizonyos emberek esetében ez helytálló is: ha valóban csak az vonzotta őket, hogy izgalmas kalandot éljenek át, akkor az ő lelkesedésüket le lehet lohasztani ilyesmivel. De a többpartnerűséghez való hozzáállásunk ennél sokszínűbb. És mert azt a bizonyos engedélyt feltételekhez is lehet kötni, illetve vissza is lehet vonni, a legváratlanabb pillanatban. Valójában sokan el se hiszik, hogy ez az engedély tartós lehet, illetve annak birtokában is úgy viselkednek, mintha nem rendelkeznének vele. 

Sok félrelépő, szeretőző ember nem elsősorban azért akar a partnerén kívül másokkal is szexelni illetve találkozgatni, mert ez tilos és izgalmas. Hanem azért, mert nyitott különböző helyzetek kipróbálására, nem elégedett az otthoni erotikával, vagy éppenséggel elégedett, de szereti a változatosságot, nem akar leragadni a monotóniánál. Ha pedig engedélyt kap, az nem hogy elvenné a kedvét, de még könnyebbé is teszi számára a kalandozást, szóval a partnere hiába várja, hogy ettől eltűnik a lelkesedése. 

Annyi biztos, hogy se a szexmániások, se a notórius hódítók nem fognak leállni. És még azok is bonyolítanak majd titkos randikat, akik megtehetnék, hogy mindent elmondanak a partnerüknek, mert vagy nem hiszik el, hogy annak mindez nem fáj, vagy tényleg szeretik a titkolózást. Esetleg bizonyos dolgokról már azt gondolják, hogy ahhoz a partner nem vágna jó képet, vagy a szeretői találkozások száma, esetleg a szeretők váltogatása nem tetszene a másiknak. 

A félrelépési engedélyek általában korlátozásokkal járnak: szabályozhatják a gyakoriságot, a partnerek számát, a védekezés módját, a helyszínt, bizonyos érzelmek kialakulását (ez utóbbi a legabszurdabb), az anyagiakat, a közös utazást, a gyerekvállalást, és még sorolhatnám. A legritkább az lehet, hogy teljes szabadságot adnak egymásnak, ha pedig nincs teljes szabadság, akkor még mindig ott marad a lehetőség a szabályszegésre. 

Az engedély tehát csak a kikacsintgatók egy részét fogja eltántorítani, semmiképp nem általános szabály, hogy ezzel hűségessé lehet tenni a másikat. Bár maga az engedély mint fogalom is abszurd, hiszen a partner felnőtt, és szabad akarattal rendelkezik, gyakorlatilag azt tesz, amit akar, legfeljebb kockáztatja, hogy kiborulunk, jelenetet rendezünk, elválunk. Igen ritka lehet, hogy valóban kimondott engedélyről beszélhetünk: általánosabb, hogy a kapcsolat egy pontján kiderül valamelyik partner félrelépése, és arra reagálva születik meg egy kimondott vagy hallgatólagos megállapodás. Ami ebből fakadóan nem tartalmaz semmiféle pontokat és körülírásokat, csak a rendelkezésre álló (általában hiányos) információk alapján a helyzet elfogadását. 

De az engedélynek sokak számára az a legnagyobb veszélye, hogy nem egyoldalú. Míg magukra nézve üdvözölnék a dolgot, a partnert továbbra is monogámiára kényszerítenék, így inkább köszönik szépen, nem kérnek a zöld útból, haladnak inkább tilosban tovább. Esetleg biztosak benne, hogy a partnerük engedély birtokában se lépne félre, mert őt nem izgatja ez a lehetőség, akkor viszont az egyensúlyi helyzet hiánya zavarhatja őket. Amit nem tud a másik, az nem fáj neki, ha viszont mindent tud, vagy a dolgok egy részét tudja, az már zavaró, és könnyen mártír szerep lehet belőle. 

Arról nem is beszélve, hogy egyesek az engedély puszta felajánlását tarthatják csapdának is. (Biztos van olyan, aki annak is szánja.) Ha elfogadják a szabadságot, akkor színt kell vallaniuk, miszerint valóban félrelépnek illetve nagy kedvük lenne hozzá, azaz a partnerük már nem áltathatja magát azzal, hogy csak rémeket látott. Aztán a nagylelkűségből hirtelen kiborulás lesz, és ez még akkor is előfordulhat, ha a szándék a partner részéről komoly volt, de nem eléggé átgondolt. 
 
Nem tudom, mennyire kell ismerni egymást ahhoz, hogy egy ilyen engedélyben higgyünk, de lehet, hogy a fél élet sem elég. Úgy tűnik tehát, hogy a tiltás feloldása sokkal bonyolultabb képleteket eredményez, mint ahogy azt egyesek elképzelik: nem az lesz a természetes következmény, hogy a partnerünknek elmegy a kedve a hűtlenségtől.