Pár hónappal ezelőtt írtam már a Biznisz című brazil sorozatról, amely a prostitúció témáját feszegeti - azóta sikerült megnéznem a negyedik évadot is, amiben van egy inkább a hűtlenség és a poliamória témakörét érintő történetszál. Persze ne várjuk, hogy a sorozat igazán életszerűen mutassa be azt a folyamatot, amely párokat és egyéneket a poliamória megtapasztalása felé visz, de tény, hogy még nem láttam vígjátékszerű próbálkozást sem arra, hogy ezt a folyamatot valaki ábrázolja, szóval mindenképp érdemes megnézni.



Aki még rászánná magát, hogy megnézi (az HBO GO-n hozzáférhető), az most hagyja abba az olvasást, mert ez a poszt minden meglepetést el fog rontani.

Ahogy az előző Bisznisz-bejegyzésben leírtam, három luxusprostituált életét és karrierjét követhetjük nyomon: múltkor Lunáról és gigolo barátjáról esett szó. Azóta a három csaj annyira meggazdagodott, hogy már el is adták közös cégüket, és igazából nincs szükségük rá, hogy dolgozzanak, de egyikük sem bírja abbahagyni. A legérettebb, Karin ugyan már nem aktív prosti, a másik kettő azonban folytatja az ipart.

Ezúttal Magaliról lesz szó, aki egy ügyvéddel, bizonyos Zaninivel él se veled, se nélküled kapcsolatban: Magali egyáltalán nem tűri a korlátokat, ezért szó sem lehet nála monogámiáról, hiába próbálná a pasija ebbe az irányba terelni. Ha a prosti szakmáról nem is tudja lebeszélni, arra kéri, legalább kedvtelésből ne szexeljen senkivel: de a lánynak ezt sem sikerül sokáig betartania. Igaz, pasikkal nem fekszik le, viszont elcsábítja az egyik barátnőjét és titkos leszbi kapcsolatot kezd vele.

Közben Zanini is saját elvei ellenében cselekszik: újra összejön régi szerelmével, aki már épp hozzáment volna egy másik pasihoz: a lány lemondja az esküvőt és addig puhítja az ügyvédet, míg az el nem veszi feleségül: mindeközben persze Magalival is folytatja elvileg monogám kapcsolatát.

És itt jönnek a vígjátéki bonyodalmak: Magali barátnőjének férje gyanakodni kezd, hogy a neje megcsalja, Zanini felesége is erre a következtetésre jut, és persze pont ugyanabban a hotelben leskelődnek a házastársuk után: a bárban összeismerkednek és bosszúból ők is hűtlenkednek egyet. Aztán mindenki lebukik, mert ez a vígjátékokban már csak így megy.

Miután jól lebuktak, jól szakítanak is, és mindenki egyedül marad... Magalinak ekkor jut eszébe, hogy mekkora hülyeség már ez az egész, hiszen létezik poliamória, és sokkal jobb lenne az összes résztvevőnek, ha ilyen keretek között folytatná. Visszaédesgeti bi barátnőjét, majd elindítja az offenzívát a szeretője feleségének meghódítására. Online társkeresős módszerrel cserkészi be, és sikerrel is jár, az addig féltékeny csaj beleszeret Magali virtuális énjébe, amikor pedig a valóságban is találkoznak, belemegy, hogy osztozzon a férjén a másik két nővel.

Ebben nem annyira az életszerűtlen, hogy ez megtörténik, hanem az, hogy ennyire gyorsan: ráadásul nem egy, hanem két nővel is hajlandó hirtelen osztozni.

Ha már poliamória, akkor úgy döntenek, hogy együtt is fognak élni (ami már nem olyan jó ötlet): mindannyian beköltöznek Magali két szobás lakásába. (Hozzá kell tennem, hogy korábban a lány hónapokig a szerelmének se engedte, hogy ott aludjon, annyira nagy igénye volt a nyugalomra és az egyedüllétre.)

Mivel a helyzet még teljesen új, mindenki fel van ajzva, így elég gyakran támad kedvük szexelni... Hamar kiderül, hogy Zanini, bármekkora macsó is, egyszerűen nem bír el három nővel. Ami amúgy életszerű, az viszont nem annyira, hogy Magali, aki továbbra is fogad klienseket, ilyen szexuális energiákkal rendelkezzék, hogy otthon is folyton csak azt akarja csinálni... Jó, erre mondhatjuk, hogy nimfomániás. A többieknek viszont csak egy pasi jut, így jogos a hiányérzetük.

A három nő összefog és felveti, hogy vegyenek be egy második pasit is a közösségbe, mert úgy igazságos. Nos, Zanini ettől teljesen begőzöl. Ő, aki bírta, hogy egy prosti a barátnője, nem tudja elképzelni, hogy egy másik férfi is ott legyen, ha szeretkezik a partnernőivel. Először ellenáll, aztán, mikor a lányok már teljesen kikészítették az igényeikkel, beleegyezik, hogy keressenek férfit. A lányok a korábbi partnereiket hívják meg ismerkedés céljából, és nekik bármelyik tetszene is, de Zanini minden jelentkezőt leéget már az első vacsoránál, így a nők megtiltják neki, hogy részt vegyen ezeken az "állásinterjúkon".

Ezek után Zanini kijelenti, hogy oké, válasszanak a csajok egyedül új pasit, de az legyen olyan, akit egyikőjük sem ismert korábban, mert zavarná, ha Magali vagy a felesége egy exével kéne egy fedél alatt élnie. Így keverednek el egy poliamór rendezvényre, ahol felszednek egy ott lebzselő festőt. Az illetőnek már több poliamór közösséggel volt tapasztalata, így fel van készülve arra is, hogy egy másik férfit lásson szex közben. (Bár itt keveredik a poliamória és a szvinger, hiszen egyáltalán nem kötelező a poliamór embereknek egymás jelenlétében vagy együtt szexelniük.)

A festő beköltözik, de attól fogva Zanini az, aki kimarad a szexből, legalább is, ami a többes szeánszokat illeti. Azokon nem hajlandó részt venni.

Igen ám, csak az új pasinak is van egy fóbiája: nem képes teljesíteni Magalival, mert taszítja az a tudat, hogy a lány prostituált. Nem tudja, hogyan vallhatná be a lánynak, hogy miért nem képes a kedvére tenni, az egyetlen ember, akinek mégis el meri mondani, az a közösség másik férfija, Zanini. Az ügyvéd először felháborodik, hogy pocskondiázhatja a férfi az ő barátnőjét: hogy lehet ennyire szűklátókörű, de egyrészt más szempontból ő is korlátolt, másrészt az ellen, hogy kinek hol vannak a határai, kit mi izgat és mi taszít, nem sokat tehetünk. Ráadásul így odahaza Magali megint csak Zaninié lehet, ami számára előnyösnek tűnik.

Végül azonban a többi lány is értesül arról, miért nem megy a festőnek Magalival, és összeesküvést szőnek, melynek célja, hogy lebeszéljék Magalit a prostitúcióról, amire úgysincs szüksége, hiszen épp elég pénze van, nem muszáj folytatnia a munkát. Mikor aztán Magali rájön, hogy manipulálni szeretnék, kiborul, és mindenkit kidob a lakásából. Így ér véget a poliamór közösség.

Bármennyire is nyitott szellemű a sorozat, azért ebben a kérdésben inkább a vígjátéki elemeket járatták csúcsra, de a prostitúcióról se kapunk reális képet, ez nem dokumentumfilm. Bizonyos dolgok mégiscsak nagyon ismerősnek tűnnek: az például, hogy egy férfi szíves örömest tart háremet, de ha az poliamór közösségé alakulna, akkor már rátör a hányinger, valószínűleg elég tipikus. És az is, hogy a szabadszelleműségnek is vannak határai, az egyiknél itt, a másiknál ott.

A valóság persze csak olykor emlékeztet vígjátékra, de én már azt nagy szónak tartom, hogy ez a sorozat kísérletet tesz az alternatív kapcsolati formák ábrázolására. Ha összevetem például az egyébként általam nagyon szeretett Modern család című amerikai sitcommal, elég jól látszik a különbség: a meleg házasság népszerűsítése oké, de a hűtlenség, többpartnerűség tekintetében továbbra is teljesen konzervatív nézeteket vallanak a készítők. Amikor szó esik mondjuk arról a lehetőségről, hogy szvingerezzen az egyik pár, azt olyan arccal utasítják el, mintha egyértelműen csak hülye lehetne, aki ilyesmit javasol. És ahogy az angolszászokat ismerem, ez nehezen fog változni.