Többségünk nagyvárosban él, és már nem tapasztalja azt a közösségi nyomást, ami egy kisvárosban, de főleg faluban a sorból kitáncolókat sújtja, bár az utóbbi időben a közösségi média gigantikusra nagyítva tudja betölteni azt a szerepet, amit korábban a falusi, munkahelyi, családi pletyka végzett el. A hűtlenség mindig is olyan téma volt, amelyen az emberek szívesen csámcsogtak, és minél konzervatívabb, képmutatóbb egy közösség, annál szívesebben kövez meg olyanokat, akik vétenek a szabályok ellen, bár ezek a (szerencsés esetben csak) virtuális megkövezések még mindig sokkal inkább a nőket érintik, mint a férfiakat... (Igen, tudom, akadnak ellenpéldák is, főleg, ha híres emberekről van szó.)



Azt, hogy a megkövezés ilyen vagy olyan módon megtörténik-e, persze elsősorban azon múlik, hogy a titkos viszonyok mennyire maradnak titkosak, vagy egyáltalán titkosak-e. Mondjuk egy nyíltan kalandozó nő vagy férfi eleve kiteszi magát annak, hogy pellengérre állítják, de pont róluk általában le is pereg az egész, mert nem csinálnak problémát a dologból. Aki viszont diszkrét akar maradni, az függ azoktól, akik valamilyen módon rájönnek a titkára, elsősorban persze a házastársától, akit az egész a leginkább érint. És itt a házastárs habitusa, előrelátása nagyon sokat számít a tekintetben, hogy milyen kifutása lesz a lebukásnak. 

Van, aki első felindulásában mindenkit felhív, és ha még a közösségi oldalakon is aktív, ott is közli az összes ismerősével, hogy őt mennyire megbántották. Vagy a férj/barát kocsiját festi össze, vagy egy rádióműsorban élőben beszél az esetről, és még sorolhatnám... A másik végletet az képviseli, aki senkinek nem mond semmit, vagy ha igen, hosszas megfontolás után, és csak egy vagy két embert avat a bizalmába. 

Nem kétséges, hogy szerintem ki cselekszik okosabban: mert a kiteregetés nem csak annak árt, akinek a kétségbeesett, vagy ezt a szerepet játszó "megcsalt" elsősorban ártani akar, hanem másoknak is, sőt, igen hamar vissza fog ütni magára a kiteregetőre. Noha egy normális világban nem lenne szégyen se az, hogy több emberrel szeretkezünk, se az, hogy tudjuk: a partnerünk ezt csinálja, sőt, egy normális világban ezt még csak titkolni se kéne (bár alapvetően senkit nem is érdekelne, hogy ki kivel csinálja, ahogy az is csak mértékkel érdekel bennünket, hogy az ismerősünk mit vacsorázott), a jelen világ úgy működik, hogy az, akiről sokan tudják, hogy megcsalták, szánalmas lesz.

Így aztán az ország-világ előtt méltatlankodó ember maga alatt vágja a fát, rohadt kínos lesz vele találkozni, megosztja a közös barátokat, megosztja a családot, mindenféle elméleteket fognak róla gyártani, hogy ez miért is történt, és az ő hibája-e, és mit kellett volna másképp csinálnia, és persze majd jön az elvárás mindenfelől: bosszút kell állni, ki kell rúgni a másikat, ezt nem lehet tovább tűrni... De a legkellemetlenebb, hogy ilyenkor, ha vannak gyerekek, azok is bevonódnak az egész történetbe. 

Ha viszont a hallgatást választja az illető, akkor megmarad a cselekvési szabadsága, maga döntheti el, hogyan tovább, és nem teremt lehetetlen helyzetet az egész család és ismerősi kör számára. Igaz, a haragjával és a fájdalmával, csalódottságával akkor egyedül vagy csak kis körben kell megbirkóznia, de az ilyen jellegű dolgokkal sokkal jobb is csak olyanokkal beszélni, akik nem fordítják ellenünk fegyverként, amit megtudtak, és nem gyakorolnak ránk nyomást annak érdekében, hogy az ő értékrendjük szerint reagáljunk.

Ha az érintett a helyzet elfogadása mellett dönt, és nem tereget ki semmit, akkor pedig rákényszerülhet, hogy ő maga falazzon a férjének/feleségének a gyerekek vagy a család, a barátok előtt. 

Érdekes helyzet, és szerintem elég gyakori: a béke és egyensúly, de főleg a gyerekek lelki nyugalma érdekében így az, aki előtt addig titkolóztak, a házastársa cinkossá válik, mondjuk akár arra is rákényszerülhet, hogy fedőtörténetet találjon ki, mert az igazat nem mondhatja el. Ez még abban az esetben is elképzelhető, ha a házastárs nem is tudja, hogy lebukott, és talán ő maga nem is igazán foglalkozik azzal, hogy lebukhat-e, de a a status quo fenntartásában érdekelt férj/feleség átveszi a megtévesztő szerepét. Aztán lehet, hogy az egész színjátéknak tulajdonképp senki nem dől be, mert igazából mindenki tudja, mi a helyzet, de senki nem borítja fel az egyensúlyt. 

Biztos lesznek, akik azt mondják, hogy hazugságban élni romboló, és mindent ki kéne kiáltani a nagyvilágba. Vajon az kevésbé romboló, ha számunkra idegen emberek csámcsognak a magánéletünkön?