Megint kincsre bukkantam a neten: egy amerikai cikk szerzője, a pszichológus PhD-val rendelkező Kristen Mark azt próbálja bebeszélni nekünk, hogy profitálhatunk a poliamóriát gyakorlók filozófiájából, hogy hogy közben monogámok maradunk. Mivel ez a fából vaskarika tipikus esete, kíváncsi voltam rá, hogy mégis, milyen példákkal áll elő a szerző. És íme:




1. Ne várd el, hogy a partnered minden szükségleted kielégítse!

Ez eddig rendben van, tényleg hülyeség azt várni, hogy a férj/feleség vagy egyéb fajta partner minden létező társas szükségletünket kielégítse, legyenek barátaink, haverjaink, sporttársaink, szextársaink… Ja, hogy mi monogámok vagyunk? Akkor a partnerünk legalább minden szexuális és  szerelmi igényünket ki kell elégítse? Nem, még ezt sem várhatjuk tőle.

És itt jön a vicces, vagyis inkább siralmas rész. Dr. Marks szerint, ha mi több szexre vágyunk, mint a partnerünk, akkor próbáljunk meg félúton találkozni, fölös energiáinkat pedig vezessük le maszturbálással.

Köszönjük, Emese…

Mi a bajom ezzel? Egyrészt: a több szex az sokszor nem csak mennyiségileg több (mondjuk heti, havi vagy éves szinten számszerűen több alkalom), hanem valószínűleg időtartamban is több, minőségében is jobb, változatosabb, egyszóval egészen más színvonalú szexuális életre való vágyakozást jelent, mint amilyen a partnernek van. (Legalábbis irányunkban.)

Vegyünk például egy olyan párt, amelynek az egyik tagja heti 2-3 nagyon intenzív, több órás, változatos szexre, mi több, érzelmes szeretkezésre vágyik, mindehhez van egy olyan férje vagy felesége, aki havi egyszer szeretné csinálni, és 5-10 perc alatt kész van, utána már nem kívánja folytatni. Ehhez jön még az, hogy bizonyos pózokat, technikákat, módozatokat esetleg el is utasít.

Hol lehetne ebben az esetben középen találkozni? A nagyobb libidójú partner mondjuk részesülne heti, kétheti egy alkalomban, de az fél órás lenne, ami neki még messze csak bemelegítés, míg a kis étvágyú partnernek ez túl gyakori, túl sok, túl hosszú, és akkor még a pózokról és a beleélésről nem is szóltunk.

Az egyik azt érezné, hogy olyasmire kényszeríti a másikat, amit az nem kíván, a másik meg azt, hogy kényszerítik. Ahogy egy barátom mondaná, ez tipikus lose-lose helyzet, a win-win helyett, amire vágynánk.

De térjünk rá arra, hogy helyettesítheti-e a maszturbálás a szeretkezést. Kedves pszichológus doktornő, hát, nem. És szerintem aki ilyesmit állít, az adja vissza a diplomáját. Aki azt hiszi, hogy az önkielégítés évekig, sőt, egy egész életen át helyettesítheti a kielégítő szexuális életet, annak fogalma sincs a szeretkezésről. Jó dolog a maszturbálás, feszültséglevezetésnek, ha éppen nincs más megoldás, de egy csodálatos partnerrel szeretkezni egészen más kategória. Úgyhogy ez a pont elvérzett.


2. Kommunikálj őszintén a partnereddel!

Kiváló ötlet, a poliamórok valóban tudatosan kommunikálnak nyíltan és őszintén. (Na jó, ez szerintem túl van misztifikálva: ők sem szentek, nekik is megvannak a kis titkaik, és a kiskapuik, ne legyünk naivak.) De hogyan kommunikálhatsz őszintén, ha közben monogám vagy? Erről a kérdésről már korábban is írtam: ha a vágyaink egy nagy részéről (amely esetleges más partnerekre irányul) udvariasságból, tapintatból vagy csak a botrány elkerülése végett hallgatnunk kell, akkor szó sem lehet teljesen nyílt kommunikációról.

Az őszinteséget éppen az teszi lehetővé, hogy a partnereid elfogadnak olyannak, amilyen vagy: természettől fogva poligámnak, aki nem csukja be a szemét, ha másik férfi/nőt lát, akivel közösen lehet másokat gusztálni, akivel el lehet tervezni egy szvinger látogatást, vagy egy párcserét, akit izgatnak a vágyaink, és akik nem háborodnak fel mindenféle fantáziálásunkon.


3. Hagyd levegőhöz jutni a partnered!

Vagyis: ne akaszkodj rá, ne akarj minden vele csinálni, engedd, hogy olykor elutazzon a barátaival és utazz el te is, legyenek külön programjaitok, és ne őrizgessétek egymást. Ez teljesen rendben van, de miért kellene ehhez a poliamórok példája? Elég hozzá némi józan paraszti ész – noha tény, hogy emberek milliói nem rendelkeznek ennyivel sem: inkább arra törekednek, hogy minél szorosabb pórázon tartsák a társukat, mintsem arra, hogy szabadságot adjanak neki. Pedig jobban korlátozunk valakit, annál jobban meg fog utálni – ha pedig hagyjuk levegőhöz jutni, akkor még esetleg vágyni is fog utánunk.

Persze az igazi szabadság az, ha nem csak kirándulgatni szabad másokkal, hanem egyéb örömökbe is bele lehet kóstolni… Mert előbb-utóbb azért szinte mindenkiben felmerül, hogy mi lenne, ha…