A hűtlenség főbb indítóokaival többször is foglalkoztunk már, de a legutóbbi alkalom elég régen volt, ráadásul új felmérés is készült. Ez abban különbözik az eddigiektől, hogy a részvétel feltételéül szabták: a válaszadóknak legalább egyszer meg kellett már tapasztalniuk, milyen, ha az állandó partnerük helyett valaki mással is intim kapcsolatba kerülnek. Vagyis végre nem a partvonalról kiabálók, hanem a játékosok véleményét firtatták, ami már önmagában is dicséretes.



A Selterman, Garcia, és Tsapelas kutatók neveivel fémjelzett 2019-es felmérés  több mint 500 résztvevője túlnyomó többsége heteroszexuális és 95%-uk szexuális hűtlenségről is beszámolt. (Ezek szerint 5% csak plátói félreérzést ismert be. Vagy nem jutott el a szexig.)

A rengeteg felsorolt ok közül nyolc olyat különböztettek meg a kutatók, ami a legtöbb válaszban szerepelt, így ezeket fogjuk ismertetni. Előrebocsátom, hogy nagy meglepetések nem fognak bennünket érni, de a százalékok azért érdekesek lesznek. 


1. Elmúlt a szerelem (vagy nem is volt)

A válaszadók 77%-a vallotta, hogy azért lépett félre, mert már nem szerelmes a partnerébe. Vagy nem is volt az. Vagy közben beleszeretett valaki másba. Vagyis a félrelépők háromnegyede esetében nem csupán szexuális, hanem érzelmi oka is volt annak, hogy másutt kerestek kielégülést, valószínűleg sok esetben szerelmet is. 


2. A változatosság gyönyörködtet

Majdnem ugyanilyen magas azoknak a százaléka, akik unatkoznak a fő kapcsolatukban. 74% vágyott nagyobb változatosságra. Ez sem jelent meglepetést, hiszen a monogám kapcsolatok elég hamar meg tudnak kopni, és ha valaki nehezen viseli az egyhangúságot, akkor előbb-utóbb tesz ellene. Ezt az indokot egyébként több férfi említette, mint nő. Bár többször olvastam már, hogy természetüknél fogva a nők viselik rosszabbul a monotóniát a szexben, csak a neveltetésük nem engedi, hogy ezt akár önmaguknak is bevallják. Míg egy férfi számára ez az indok teljesen felvállalható. 


3. A mellőzöttség fáj

Az érzelmi/szexuális elhanyagoltság megtapasztalása biztos nem a hűség irányába visz minket, 70% hivatkozott erre. Ha egy szerető vagy akár flörtpartner sokkal több figyelemmel halmoz el, mint a saját férjünk/feleségünk/barátunk, akkor nem csoda, ha elcsábulunk. Nem meglepő módon a nők gyakrabban hivatkoztak erre, mint a férfiak, bár nem hiszem, hogy a férfiak ritkábban tapasztalják a jelenséget. De hagyományosan kevésbé szeretik bevallani. 


4. Alkalom szüli a tolvajt


A hűtlenek 70%-a hozta fel indokként, hogy lehetőség adódott és megragadta. Mondjuk sokat ivott és nem igazán volt tudatában annak, amit tesz, vagy éppen úgy hozta az élet, hogy különösebb macera nélkül szexelni lehetett egy ismeretlennel vagy egy munkatárssal. Erre is több férfi utalt, mint ahány nő említette, de a nők nem szoktak az ilyen alkalmi elcsábulásokra büszkék lenni. Az is lehet, hogy ha már elcsábulnak, akkor annak vannak érzelmi előzményei. 


5. Önbizalom-növelő tényező

Több mint a válaszadók fele, 57% vallotta, hogy nem kis szerepet játszik a hűtlenségében, hogy ettől nő az önbizalma. Ebből azt a következtetést is le lehetne vonni, hogy a hűtlenek önbizalom-hiányosak, de nem hiszem, hogy a nagy részük az lenne, és semmiképp nem inkább, mint a monogámok. De az, ha valakit elcsábítunk vagy valaki el akar csábítani, általában növeli az önbizalmunkat. Persze lehetnek olyan esetek, amelyekben ez a pozitív hatás csak átmeneti, illetve olyanok is, amelyekben fel sem merül, mert annyira nem sikerült jól a kaland. 


6. Bosszúhűtlenség

Jó sokan említik indokként, hogy mérgükben csalták meg a partnerüket: 43% érezte úgy, hogy ezzel hatékonyan visszavághat valamilyen sérelemért. 


7. Nem elég stabil kapcsolat

41% hivatkozott arra, hogy nem érezte magát igazán elkötelezve vagyis a kapcsolata nem tűnt stabilnak, vagy ugyan annak tűnt, de neki nem jelentett olyan sokat. Egy laza együttjárás esetén sokkal kevésbé számít jelentőségteljesnek egy hűtlenség, mint egy házasságban. 


8. Szexuális vágy

Hát, nem tudom, de én ezt első helyre tenném. Mármint létezik fizikai hűtlenség anélkül, hogy be lennénk indulva? (Most eltekintve azoktól az esetektől, amelyekben valamilyen előnyre akarunk szert tenni vagy csak bosszúból fekszünk le valakivel.) Bár valószínűleg mindössze arról van szó, hogy ezt azok jelölték meg, akiknek valamilyen szexuális természetű hiányuk volt: együttlétek ritkasága vagy teljes elmaradása, mindig ugyanazok a pózok, bizonyos elemek kimaradása, nem kielégítő, például orgazmusmentes nemi élet és így tovább.

Nem meglepő, hogy itt is a férfiak voltak többségben, bár szerintem a nők között sem ritka az olyan, akinek a nem elég jó (vagy gyakori) szex az egyik legfontosabb indoka a félrelépésre. Sőt, mivel a férfiak sokkal könnyebben élvezik a szexet random partnerrel, szerintem a nők esetében gyakoribb a szexuális kielégületlenség, de kevésbé merik bevallani, mert még önmaguktól is inkább azt várják, hogy érzelmi indokaik legyenek. Illetve a szexuális kielégületlenség miatt érzelmi indokaik is keletkeznek, vagy az érzelmiek miatt szexuálisak. Bonyolult, na.