A múlt héten a Szolgálólány meséje kapcsán egy témát kihagytam a posztból, mert a totalitárius állam kialakulása előtti időszakra vonatkozott: a flashbackekből kiderül, hogy a főszereplő (June) egy hűtlenségi sztori folyamán jött össze a férjével (Luke).



A kihagyás szándékos volt, mert nem az ő konkrét történetükről akartam beszélni, de az, ahogy azt a szerelmi történetet elővezetik nekünk, szintén érdekes. June szingli és netes társkeresőn próbál pasit fogni magának: a barátnője az utcán hotdogra várva szólít meg egy férfit, hogy véleményezze June fotóit, vajon melyik lenne legalkalmasabb profilképnek.

Luke komolyan veszi a feladatot és valóban kiválaszt egy képet - aztán June és ő elkezdenek barátkozni: együtt ebédelnek és kávézgatnak. Mint kiderül, se Luke nem számol be erről a nejének, se June az ominózus barátnőnek, aki összeismertette őket. Egyre veszélyesebb témákat hoznak fel, Luke elég bénán rákérdez, hogy June és leszbi barátnője valaha szexeltek-e egymással (persze June tagadja), meg, hogy mi lenne, ha ők rászánnák magukat egy viszonyra, milyen lenne az első alkalom, és így tovább.

Persze első pillanattól fogva tudni lehet, hogy rá fogják szánni magukat: a tulajdonképpeni jelenet, ami ennek a posztnak az apropóját adja, az már az első szeretkezés után játszódik: June csak úgy odaveti a pasinak, hogy váljon el.

A pasi pedig egy pillanatig sem habozva kijelenti, hogy oké. June nem biztos benne, hogy jól hallotta. De Luke azt mondja: Szerelmes vagyok, mi mást tehetnék?

Mivel a múltról csak flashbackekből tájékozódunk, és azok töredékesek, nem tudjuk, hogy mennyi ideig találkozgattak, de akárhogy is, nem hiszem, hogy pár hétnél tovább húzták volna ezt a fázist. Maximum néhány hónap. Ehhez képest első szex után a kérdés is nagyon furcsa, a válasz meg még annál szokatlanabb.

Persze egyet azért elég biztosan tudunk: Luke-nak és a feleségének nincs közös gyermeke, hiszen itt alig valakinek születik utóda, vagyis ami legtöbbször akadályozza a válást, a gyerekek problémája, ebben a társadalomban nem nagyon merül fel. De még ezzel együtt is valószínűtlennek tűnik, hogy egy épp hogy szeretővé vált szingli nő megkérje a kedvesét, hogy váljon el miatta. És hogy a pasi ezt gondolkodás nélkül meg is ígérje, mert ha szerelmes, akkor nincs mit tenni...

A sorozatban persze ez az epizód nem bír nagy jelentőséggel: igazából mindegy, hogy rögtön, vagy fél, esetleg egy évvel később hangzik-e el ez a párbeszéd, de engem elgondolkodtatott - főleg, mert semmiféle hasonló tapasztalatom nincs: se én nem mondanám soha senkinek, hogy váljon el (legfeljebb megkérdezném, hogy ha annyira boldogtalan a házasságában, miért nem válik el), se nekem nem mondta senki, és már nem is fogja, szerencsére.

Akiknél ez felmerült, mennyi idő múlva és milyen formában merült fel? Évek kellettek hozzá, explicite kimondták, a házas fél jött elő vele, vagy a szingli, vagy, ha mindketten házasok voltak, akkor a férfi vagy a nő? Mi volt az első válasz? Vagy nem volt kimondott kérés, inkább ráutaló magatartás, ábrándozás, mi lenne, ha...?

Hányszor jött elő, állandó téma volt, követelőzés, vagy csak csendes szenvedés, mikor úgy tűnt, hogy ebből semmi sem lesz, szakítás, szakítással való fenyegetőzés, és így tovább? Ismertek olyan esetet, amely tényleg ilyen simán ment, hogy az első (néhány) szeretkezés után eldőlt a dolog? És ezekben az esetekben volt-e gyereke a házas félnek?

És ha még nem volt ilyenben részetek, mit szólnátok hozzá? Hízelgő lenne, ha tőletek kérnék, úgy éreznétek, hogy ez az igazi szerelem, vagy nagyon kínos helyzetbe kerülnétek miatta?