Ma jött szembe: Megbocsátasz a párodnak, ha megcsal? És ha megüt? Most komolyan, ezt így, egymás után? Aki mással lefekszik, az nem veled tesz valamit, hanem egy másik emberrel. Aki megüt, az veled teszi azt, amit tesz. A hűtlenség nem bántás, nem arra irányul, akivel együtt élünk vagy együtt járunk. Vagy aki azt hiszi magáról, hogy joga van felettünk rendelkezni. A saját testünk és lelkünk csakis ránk tartozik, ezért nincs is miért bocsánatot kérni, ha úgy döntünk, hogy élünk a jogainkkal.



Sokmindenért bocsánatot lehet kérni, sőt, kell is. Azért azonban, hogy többet ettem a kelleténél és ezért így vagy úgy érzem magam, nem kérek bocsánatot a partneremtől. Vagy azért, mert dohányzom és nem tudok leszokni. Vagy mert nem mentem el futni. Vagy éppen későn feküdtem le. Vagy nem meditáltam. Illetve igenis meditáltam. Ezek a dolgok csakis rám tartoznak. Az én testemre és lelkemre vonatkozó döntések. Ami nem azt jelenti, hogy rá ne lennének hatással. Van, aki szenved attól, hogy a partnere túl sokat dolgozik vagy túl keveset edz, vagy éppen ellenkezőleg, túl sokat edz. De ettől ezek a dolgok még nem vele történnek. 

Mivel már ott tartunk, hogy a pornónézés és a maszturbálás is mikrohűtlenségnek számít, eléggé jól érzékelhető, hogy sokaknak mennyire elgurult a gyógyszere. Nincsenek jogaink a partnerünk felett. Persze, ígért ő nekünk ezt-azt. Biztos olyasmit is ígért, hogy mindig szeretni fog. De honnan tudhatná előre? Az ilyen ígéretek csak arról a pillanatról szólnak, amelyben elhangzanak. Ezt szokás mondani, de attól még nem lesz igaz. Még az is elképzelhető, hogy azt ígérte, nem fog mást kívánni. Érdekes módon azt már kevésbé szokás ígérni, hogy fogok mást kívánni, de majd eltitkolom. Vagy: ha te már nem akarsz szexelni, akkor én se fogok, mert... Miért is?

A terapeuták még mindig azt szajkózzák, hogy a hűtlenséget túl kell élni (inkább együtt kéne élni vele), hogy a hűtlen fél kérjen bocsánatot, hogy a szegény áldozat csuklóztassa egy ideig, mert megérdemli az a disznó... Szinte soha nem merül fel, hogy vajon mi vezetett eddig. Nagyon sok esetben hosszas nyűglődés, nagyon sok esetben egyértelmű jelzések arról, hogy a dolog nem fog működni, és változtatni kellene. 

A hűtlenség csakis akkor irányul a hivatalos partnerre, ha bosszúból történik. Vagy, ha extrém esetben így lehet megmenteni az egyébként veszélyben lévő partnert vagy valakit, aki fontos nekünk. De ez normális körülmények között rendkívül ritka. Vagyis az esetek túlnyomó többségében a dolog nem a partnerrel történik, így amíg nem szerez róla tudomást, addig nem is érinti. Valóban nem fáj az, amiről nem tudunk. Ha egy ilyen titkot sikerül örökre megőriznünk, akkor sose fog fájni. Bár nem vagyok benne biztos, hogy megéri. Mert akkor hagytuk, hogy illúzióban éljen a másik, és persze sose derül ki, vajon akkor is szeretne, ha igazán ismerne. 

Biztos abszurdnak fog tűnni, de szerintem legalább annyira nehéz megbocsátani egy partnernek, hogy a lelki békéje miatt meg kell előtte játszanom magam, mint azt, hogy lefeküdt mással vagy másokkal. Ugyanis az, hogy illúzióval etetem, nekem többet árthat, mint neki. Én valahogy mindig megkönnyebbültem, ha kiderült az igazság, még akkor is, ha amúgy nem állt szándékomban elmondani. Sok fájdalom és veszteség árán mégiscsak elértem oda, hogy azzal lehetek, aki olyannak fogad el, amilyen vagyok. Nem kérünk egymástól bocsánatot és nem kell semmit megbocsátanunk.