Az elmúlt több ezer év tapasztalata az, hogy a társadalmak többsége a nőktől elvárja a hűséget, a férfiakkal szemben pedig megengedőbb, sőt, sok esetben kifejezetten dicséretesnek tartja, ha egy férfinek több nő is van az életében, legyen ez azért, mert anyagilag többet is el tud tartani, vagy azért, mert olyan potens és jó szerető, hogy több asszonyt is ki tud elégíteni… (Ezek a szempontok persze keverednek és sokszor nem lehet megállapítani, melyikről is van szó, vagy egyszerre igaz-e mindkettő.)
Az mindenesetre tény, hogy a nőket az elmúlt évszázadokban, sőt, évezredekben arra szocializálták, hogy viseljék el a férfiak kalandjait, viszonyait, míg a férfiakat inkább arra, hogy lépjenek fel ezek ellen, gyakran többé-kevésbé erőszakos módszerekkel. Látszólag tehát akkor, ha egy nő manapság úgymond belenyugszik abba, hogy a férje szeretőt tart vagy alkalmilag félrelép, évezredes hagyományt követ és nem modern, öntudatos nőként viselkedik.
Ha egy asszony kijelenti, hogy „hűtlen a férjem”, az különösebben nem ráz meg senkit. Őt talán igen, de a környezete valószínűleg banális dolognak tartja, sokkal inkább, mint ha egy férfi jelenti ki, hogy „megcsal a feleségem”. Azon még erősebben fel tudnak háborodni az emberek. (Ezt a magyar celebek példáin is elég jól lehet látni.)
Vagyis olybá tűnik, mintha a belenyugvás egyenlő lenne a megalkuvással, gyávasággal és a patriarchális viszonyokba való belesimulással. Lehet ez is, de lehet, hogy teljesen más van mögötte.
Mint a férfiak esetében, a nőknél is azt tartom elsősorban fontosnak, hogy kiderüljön, vajon miért is tart szeretőt a férj, élettárs, barát vagy miért kalandozik. Ha nem értjük az okokat, akkor nem fogunk tudni jó döntést hozni arról, hogy mi legyen az egész kapcsolattal.
Alapvetően két társadalmi hozzáállás áll egymással szemben, mikor a férfiak hűtlenségéről esik szó: a modernebb szerint ez tűrhetetlen és azonnal szakítani kell, de minimum követelni a pasi bűnbánatát és csak akkor megbocsátani, ha már porig megalázkodott és megígérte, hogy soha többé. A másik narratíva, hogy minden férfi ilyen és jobb, ha nem kekeckedünk, legokosabb szemet hunyni a dolog fölött, egy jó asszony mindent megbocsát, ugyebár.
Szerintem egyik sem igazán jó hozzáállás. Egyik sem az egyenlőség talaján áll és egyik célja sem a tisztázás. Az elsőben a férfi kerül szubmisszív helyzetbe, a másodikban a nő. Vagyis nincs tiszta beszéd, nincs őszinteség, nincs fejlődési potenciál. Bármelyiket is választjuk, a kapcsolatunk nem lesz jobb, elviselhetőbb és főleg szeretetteljesebb.
Akkor belenyugodjon vagy sem egy nő abba, hogy a férje szeretőt tart? Erre nincs általánosan jó válasz. A legtöbb esetben akkor juthatunk élhető, egyik felet sem megalázó egyensúlyi helyzetbe, ha elindulunk a tisztázás útján. Miért érzi a férfi, hogy legyen másik vagy több másik kapcsolata? Ilyen beállítottságú (nem monogám például) vagy az otthoni szex nem kielégítő, esetleg érzelmi hiányok léptek fel a kapcsolatban? És a nőnek, aki esetleg nem lépett még félre mi a véleménye a házasságuk állapotáról – kifejezetten kettejük kapcsolatáról, szerető ide vagy oda?
Ha a házasság már önmagában, mindenféle félrelépés felfedezése nélkül is minősíthetetlenül pocsék és semmi értelme energiákat feccölni abba, hogy megmentsük, akkor a legjobb megoldás a válás lehet. Nem azért, mert a férjnek szeretője van, hanem azért, mert maga a házasság viseli meg a benne élő feleket (és ha vannak gyerekek, őket is).
De ha a házasság egyébként nem rossz, akkor érdemes átgondolni, hogy egy tisztázás megmentheti-e. A tisztázás ugyanakkor nem állhat olyan alapokon, hogy most jól a földbe döngölöm a másikat. Nem lehet kapcsolatot javítani azáltal, hogy követelőzünk és olyan ígéreteket csikarunk ki a partnerből, amelyeket vagy úgyse fog betartani vagy, ha betart, akkor neheztelni fog ránk.
Sajnos rengeteg az olyan férfi, aki egyszerűen nem akar erről beszélgetni a feleségével, mert úgy érzi, hogy ha elismeri, hogy van valakije, akkor gyenge pozícióba kerül, túl sokat kockáztat és mindazzal, amit elmond a vágyairól, külső kapcsolatáról, a neje vissza fog élni. Ez még akkor is így van olykor, ha a feleség nem fenyegetőzik és őszintén nem akar bosszút, csak a körülmények tisztázását. Nyilván nagyon nem mindegy, milyen múltra tekinthet vissza a kapcsolat. De egy férfit rávenni az őszinteségre úgy, hogy rengeteg a vesztenivalója, nagyon nehéz lesz.
Olykor a megoldás tényleg az, hogy a valóságnak csak egy szeletéről szerzünk tudomást. Vagy annyit tisztázunk, hogy ha te félrejárhatsz, szeretőt tarthatsz, akkor ehhez nekem is van jogom. Az is igaz, hogy sok férfi fejében él a kettős mérce, és amit magának megenged, azt a nejének már nem akarja hagyni. De akkor emiatt érdemes szakítani… Nem pusztán a szeretőzés miatt, ami még önmagában kezelhető dolog.
És ahogy már korábban sokszor említettem, amennyiben megtagadjuk a partnerünktől a szexet vagy a jó/gyakori/kielégítő szexet, bármilyen okból is tegyük ezt, nem várhatjuk el, hogy ne keressen megoldást a problémára. Ha ez a megoldás egy külső kapcsolat, és ez megszabadít az otthoni kellemetlen percektől, akkor igenis lehet működőképes. Csak azt ne várjuk, hogy a külső kapcsolat teljesen érzelemmentes legyen. Mert ha tartós, akkor jó eséllyel kialakul a kötődés és ez nem ellenünk elkövetett bűn, hanem természetes emberi folyamatok eredménye. Jobb egy érzelmes, gyengéd férj, aki mindkettőnket tiszteletben tart, mint valaki, aki hideg szívvel viseltetik a szeretője iránt.