Örök vita, hogy fel kellene-e világosítani a barátainkat arról, ha véletlenül értesülünk arról, hogy a partnerük valaki mással is találkozgat, persze feltételezhetően a tudtuk nélkül (miközben ők elvileg monogám kapcsolatban állnak egymással). Sokan gondolják, hogy ez erkölcsi kötelesség, még sokkal többen, hogy isten ments, ebbe nem szabad beleavatkozni. Abból indulok ki, hogy még azok is nagyon nehezen szánnák rá magukat, hogy szóljanak, akik egyébként intoleránsak a hűtlenség minden formájával szemben.



Más kérdés, ha nem a barátunkról, hanem egy volt vetélytársunkról van szó. Aki lecsapta a kezünkről a pasinkat / nőnket. Főleg, ha az, aki nekünk azt állította, hogy képtelen elköteleződni, most hirtelen az új partnerével már házasságot is tervez... Ezt azért meglehetősen nehéz lenyelni. De lehet akár a volt férjünk / feleségünk új partnere is, akit egyáltalán nem kedvelünk.

Aztán egyszer csak megtudjuk, hogy az exünk összeszedett valakit mellette... Mondjuk véletlenül meglátjuk a szeretővel vagy alkalmi partnerrel az utcán, egy bárban, egy étteremben... Minden más megvilágításba kerül. Ha egyébként irigykedtünk a vetélytársunkra (vagyis arra, aki elhappolta a partnerünket), most már inkább sajnálni fogjuk. (Nyilván abban az esetben, ha tudjuk, hogy az illető nem nyitott kapcsolatban gondolkodik.) Talán arra is rájövünk, hogy egyáltalán nem volt annyira rossz, hogy az exünk lecserélt... Lehet, hogy korábban is gyanakodtunk arra, hogy rajtunk kívül volt eltitkolt kapcsolata vagy félrelépett, de sosem nyertünk bizonyosságot, ám most már sokkal valószínűbbnek tartjuk.

Ilyenkor a legegyszerűbb, ha kimaradunk az egészből és csak a magunk életével foglalkozunk. De ha az exünk is észrevette, hogy mi észrevettünk, vagyis tudatában van annak, hogy esetleg bosszúból vagy merő jóakaratból (vagy a fene tudja, tulajdonképpen miért is) dönthetünk úgy, hogy elmeséljük az új hivatalos partnerének, amit láttunk, akkor kicsit kétségbe eshet. A kétségbeesés mértéke nyilván nagyon különböző lehet és nagyon személyiségfüggő, hogy az illető hogy fog reagálni.

Könyöröghet, fenyegetőzhet, vagy akár megvonhatja a vállát, vagy, mert tudja, hogy úgysem áruljuk be, vagy mert annyira nem fontos neki a partnere véleménye, illetve tudja róla, hogy toleráns a hűtlenséggel kapcsolatban, vagy épp azt gondolná, hogy nekünk, a vetélytársnak úgyse hinné el, bármivel is állnánk elő. És a rossz hírek hozóját senki sem szokta szeretni – még ha esetleg el is hiszi az illető, hogy nem a bosszú hajt bennünket, és kicsit se vagyunk kárörvendők, akkor se fog örülni az őszinteségünknek.

Valójában annak a legkisebb az esélye, hogy jó ötlet az új partner figyelmeztetése. De ha nem figyelmeztetjük, akkor persze beleeshetünk abba a helyzetbe, hogy falazunk az exünknek. Főleg, ha az életünk helyszínei nem váltak szét és mindenki mindenkit ismer, mert azonos munkahelyen dolgozunk, vagy kistelepülésen élünk... Attól a pillanattól kezdve, hogy tudunk valakinek a titkáról és úgy döntünk, hogy nem hozzuk „nyilvánosságra”, előfordulhat, hogy hazudnunk vagy legalábbis csúsztatnunk kell, ha megkérdeznek valami felől.

Még kényelmetlenebb, ha az ex új partnere, mondjuk menyasszonya, felesége valójában gyanakszik is az exre, mert az furcsán viselkedik, és attól tart, hogy a pasi hozzánk tért vissza, velünk csalja őt. (Azért ez sem annyira lehetetlen szituáció, ugye...) Amennyiben ezt szóvá is teszi, persze tiszta lelkiismerettel tagadhatjuk, hogy erről lenne szó, de az általános gyanakvással kapcsolatosan már hazudnunk kell. Hiszen tudjuk, hogy van valaki más, sőt, azt is tudjuk, hogy ki az. Tehát a gyanakvás teljesen indokolt. De eldöntöttük, hogy nem árulunk el semmit, így inkább az az érdekünk, hogy elaltassuk a gyanút.

Valószínűleg eddigre azért annyival már tisztában leszünk, hogy az exünk nem monogám típus és soha nem is lesz az. Vagyis az új partnernek ezzel előbb-utóbb szembe kellene néznie. A dilemma az, hogy anélkül, hogy felfednénk a lapjainkat, nem figyelmeztethetjük őt általánosságban arra, amit addigra már felismertünk. Lehet, hogy az illető épp sebezhető állapotban van, mert terhes vagy kisgyerekkel van otthon, más problémákkal küzd, és nem akarjuk még ezzel is terhelni. Tehát inkább megnyugtatjuk és bagatellizáljuk a félelmeit.

Mondhatjuk, hogy hiszünk még abban, hogy az exünk megváltozik, de valószínűleg önmagunknak is hazudunk. Tulajdonképpen mindenkinek jobb lenne, ha nyíltan meg lehetne beszélni, hogy az illetőnek sose lesz elég egy nő, és a nők ennek fényében hozhatnának döntéseket... De a dolgok általában nem ennyire egyszerűek.