Végre itt egy nagyszerű, biológiailag is alátámasztott magyarázat arra, amit annyiszor megpróbáltunk logikailag bizonyítani: ha már jó ideje együtt élünk valakivel, összefonódott az egzisztenciánk, ezer szállal kötődünk, közös gyerekünk és törlesztendő hitelünk van, milliószor meggondoljuk, hogy váljunk-e egy szimpla félrelépés miatt vagy sem. Legalábbis a többség biztos nem első felindulásában fog ekkora horderejű döntést meghozni, még akkor sem, ha vitafórumokon imádnak huszárosan odavágni a megfontoltabbaknak, hogy milyen módon kell kirúgni a hűtlenkedőket.

5363787725_bb768cb0da

Huszonévesen, egy friss kapcsolatból gyakorlatilag gondolkodás nélkül kilépni azért, mert a másik lefeküdt valakivel, sokkal egyszerűbb. De nem csak amiatt megy gyorsabban, mert nem kell papírokkal szórakozni, hetekig szervezni a költözést, és a gyerekelhelyezéssel szenvedni, hanem azért is, mert nehezebb megbocsátani, ha még nem ismerünk valakit eléggé, ha nem épült ki bizalom a partnerrel kapcsolatban. Ha valaki 20-30 éve megbízhatónak bizonyul és tényleg lehet rá számítani, azért annak súlya van akkor is, ha épp tetten értük.

Az érdekes ebben az, hogy a bizalom megléte vagy hiánya már egész rövid távon is befolyásolja a megbocsátási hajlandóságunkat, ahogy brit kaliforniai tudósok egy csoportja a Stanfordi Egyetemen Karen Cook vezetésével okosan kikísérletezte. (Az eredeti cikk itt érhető el.)

Ne reménykedjetek, a kísérletben nem párkapcsolatban élők vettek részt, akiket hűtlenségre ösztönöztek, ennél azért kevésbé izgalmas a tudósok élete. Ugyanis nem a megcsalást, hanem általában a csalást, a másik bizalmával való visszaélést vizsgálták, mégpedig egy számítógépes játék segítségével. (Hogy mennyire modellezhető így a jelenség, azon persze lehetne vitázni.)

A kísérletben száz ember vett részt: számítógépek elé ültették őket, és mindegyiknek egy-egy 24 menetes játékban kellett részt vennie. Minden játékos menetenként 8 dollárt nyerhetett, de ha úgy tartotta kedvük, ezt az összeget odaadhatták egy virtuális B játékosnak, aki megháromszorozhatta a pénzt és ötven-ötven százalékban megoszthatta a valódi (vagyis A) játékossal az így elnyert összeget. Ha a B játékos mégsem felezett a kísérleti alannyal és az egész pénzt "zsebre tette", az csalásnak számított. Persze B játékos igazából nem létezett: maga a program játszotta ezt a szerepet, a kísérleti alanyok azonban úgy tudták, hogy egy másik emberrel állnak kapcsolatban.

A száz játékost két csoportra osztották, az első csapat számítógépeit úgy állították be, hogy a virtuális B játékos már a hatodik menetben simliskedjen, a második csoportban viszont egészen a 15-16. menetig tisztességesnek mutatkozott. A vizsgálat tárgya az volt, hogy az emberek a következő menetekben újra megbíznak-e a B játékosban, miután így átvágta őket, vagyis odaadják-e a zsét háromszorozás céljából, kockáztatva az újabb átverést, vagy óvatosak lesznek és megelégszenek a kisebb pénzösszeggel.

Akiket korán megvezetett az a fránya B, sokkal kisebb arányban kockáztattak ismét, mint akikkel minimum 14 meneten keresztül megbízhatóan viselkedett. Vagyis már egy ilyen relatíve rövid időintervallumon felépült és megszilárdult a másik iránti bizalom, és még csalódás után sem rendült meg annyira, mint azokban az esetekben, amelyekben a B-k hamarabb kezdtek rosszul viselkedni. A két esetben az agynak más és más részei aktivizálódtak, de ennek részleteit nem ecsetelném, akit érdekel, utána tud olvasni a belinkelt cikkben.

A hűtlenség persze sokkal összetettebb jelenség, korántsem biztos, hogy mindenki úgy éli meg, mint egy játékban elkövetett csalást, valószínűleg nem ez lesz az első csalódás, ami egy párkapcsolatban érhet minket, lehet, hogy sokkal súlyosabb problémák adódtak már, lehet, hogy igazán sose volt bizalom és még sorolhatnám. De a tény attól még tény marad: a bizalmat sokkal nehezebb elveszíteni, ha már egyszer felépítettük, mint ha még csak épülőben van.

Kérdés az is persze, hogy milyen jelentősége van az ismétlődésnek, a folytatólagos csalásnak, hogy egy bizonyos időintervallum után esetleg megváltozik-e a bizalom struktúrája. Nyilván olyanok is akadnak, akik soha többé nem adnak pénzt az egyszer simliskedő B játékosnak, vagyis egy félrelépés után szakítanak, akármibe is kerül, és olyanok is léteznek, akik már az elején is jóval elnézőbbek lesznek.

Ti mit tippeltek, hasonlóképpen reagálnátok a játékban, mint az életben, vagy teljesen másképp?