2020-ban két posztot (1. rész és 2. rész) is szenteltem A Korona 4. évadának illetve az abban szereplő Károly-Camilla-Diana háromszögnek (sőt, korábban is írtam róluk), így logikus, hogy most visszatérjek a témára, hiszen a napokban néztem meg az 5. évadot. Közben a valóságban is nagy változás állt be: nemrég trónra lépett III. Károly, és egykori szeretőjéből is királyné lett (queen consort), most pedig a sorozatnak köszönhetően mégis legintimebb beszélgetéseikkel szembesülhetünk.
Nem tudom, ki hogy van vele, sok negatív kritikát is láttam a sorozat 5. évadával kapcsolatban, volt, aki unta, én bevallom, egyáltalán nem éreztem úgy egy pillanatig sem, hogy már elég ebből és inkább valami mást néznék. Pedig egyrészt elég jól emlékszem arra az időszakra, másrészt láttam Diana sztoriját más filmekben is. Ennek ellenére kifejezetten érdekfeszítő volt és szerintem remek dialógusokat írtak a forgatókönyvírók.
A Dianát alakító Elizabeth Debicki ugyan túl magas, de ezen túl abszolút el tudtam neki hinni, hogy ő Diana. Dominic Westnek meg nem a saját hibája, hogy túl jóképű és sármos Charles-nak és így ő kevésbé volt hiteles. Olivia Williams ugyanakkor remek Camilla, ezzel a frizurával és testtartással nagyon is hozza a figurát, de az is tény, hogy a nőknek többet segít a sminkes és a fodrász, mint a férfiaknak.
Mivel a sztori lényegét szerintem mindenki ismeri, igazából két jelenetet emelnék ki. Az egyik a telefonbeszélgetés, amelyet valaki lehallgatott és csak a megtörténte után három évvel szivárogtatta ki a sajtó, a másik pedig Károly és Diana találkozása már a válás kimondása után.
Az első jelenet mondhatni történelmileg dokumentált, mivel egy lehallgatás átirata, ugyanakkor ennél intimebbet már elképzelni se lehet. Borzasztó érzés lehetett a résztvevőknek, mikor nyomtatásban látták viszont azt, amire 3 év távlatából valószínűleg már nem is emlékeztek, hiszen ki tud felidézni több ezer telefonhívásból egy bizonyosat? De ebből a beszélgetésből annyi minden kiderül, és a maga egyediségében annyira tipikusan szeretői dialógus…
Hétvége van, Camillát a családi asztal mellől hívja a férje a telefonhoz (mivel ő veszi fel Károly hívását), a nő elvonul a hálószobába és az ágyban fekve suttog a szeretőjével. Sóhajtoznak, nevetgélnek, abszurd és obszcén metaforával fejezik ki, mennyire összetartoznak és mennyire vágynak egymásra. Aki már volt hasonló helyzetben, az pontosan tudja, hogy ez milyen és azt is pontosan tudja, hogy mennyire nem szeretné, ha az ő intimitásán mások csámcsognának. De ebből a dialógusból mégis jobban meg lehet érteni, miért olyan eltéphetetlen a köztük lévő kötelék, mint bármi másból.
Károly egyébként később nyilatkozik a Camillához fűződő kapcsolatáról és a telefonbeszélgetés nyilvánvalósága ellenére nem ismeri el, hogy a nő mennyire fontos a számára, csak egy kedves, nagyon kedves barátnak nevezi.
A másik jelenet valószínűleg teljes egészében fikció: Károly meglátogatja Dianát, miután végre sikerült elválniuk. (A királynő belátta, hogy jobb, ha engedélyt ad a válásra, mert a botrány már akkora, hogy ebből nincs visszaút.)
A volt házaspár megpróbál még egyszer úgymond értelmesen beszélni, szépen lezárni a dolgokat, miután a válóper folyamán egymásnak üzengettek különféle közvetítőkön keresztül és próbálták a maguk érdekeit érvényesíteni. Most senki más nincs jelen, csak ők ketten, Diana összeüt egy vacsorát, egész jó hangulatban eszegetnek, de persze mikor a múltra terelődik a szó, egy idő után megint összekapnak. Még a békülékenyebb fázisban történik az, hogy Károly megkéri Dianát, legalább egyszer mondja ki Camilla nevét és ne csak személyes névmással utaljon rá. Diana ezt meg is teszi. (Itt utalnék vissza a névadásos posztomra, amit korábban írtam, de nagyon rímel erre a helyzetre.)
A búcsú végül keserű lesz, mert ismét sikerül egymás szemére hányniuk mindent: Diana Károlyt érzéketlennek, közömbösnek írja le, aki egyáltalán nem segített neki beilleszkedni, állandóan magára hagyta és folyton Camillához menekült. Károly szerint meg Diana volt túl félénk, érzékeny, magába húzódó, akit sehogy nem lehetett kicsalogatni a csigaházából.
A legismertebb szerelmi háromszögön túl azért más kvázi hűtlenségi szál is van ebben az évadban, bár ez csupán plátói. A királynő férje, Fülöp herceg keveredik intim barátságba egy nála jóval fiatalabb férjes asszonnyal Penelope Knatchbull-lal, akit súlyos veszteség ért: rákban meghalt a kislánya. Fülöp herceg igyekszik enyhülést nyújtani neki, és egyre gyakrabban találkozik vele, beavatja még a fogathajtás rejtelmeibe is, hogy végre másfelé terelje a gondolatait. Mindeközben persze tovább távolodik a feleségétől, aki számára tulajdonképpen nem szellemi partner, ahogy ez több jelenetből is fájóan kiderül. (Fülöp panaszkodik arra, hogy Erzsébet nem elég kíváncsi, nem érdeklik a tudományok, nem túl jó az ízlése.)
A királynő végül féltékeny is lesz és felelősségre vonja az öregurat, sőt, utalást tesz arra, hogy jobb szeretné, ha Fülöp felhagyna a plátói barátkozással (companionship), de a férfi erre nem hajlandó, így Erzsébet inkább azt az utat választja, hogy a nyilvánosság előtt is elfogadja Penelope és a férje barátságát, nehogy rossz nyelvek arra a következtetésre jussanak, hogy valami titkos liezonról van szó.
Egyébként a szellemi igényesség hiánya a házasságban apa és fia esetében elég érdekes párhuzam, de Fülöp ennek ellenére képes volt szeretni a feleségét, noha ebben az évadban már elég sokszor előjön az a gondolat, mennyi mindenről kénytelen volt lemondani azért, mert feleségül vette a trónörökösnőt, későbbi királynőt. Valahol mindkét férfi kiheréltnek érzi magát, mert egyetlen nő, a feleség vagy az anya árnyékában élnek életük nagy részében. Erzsébethez fűződő viszonyuk így eléggé ellentmondásos, és nem csoda, ha más nőknél keresnek vigasztalást.
Nem tudom, ki hogy van vele, sok negatív kritikát is láttam a sorozat 5. évadával kapcsolatban, volt, aki unta, én bevallom, egyáltalán nem éreztem úgy egy pillanatig sem, hogy már elég ebből és inkább valami mást néznék. Pedig egyrészt elég jól emlékszem arra az időszakra, másrészt láttam Diana sztoriját más filmekben is. Ennek ellenére kifejezetten érdekfeszítő volt és szerintem remek dialógusokat írtak a forgatókönyvírók.
A Dianát alakító Elizabeth Debicki ugyan túl magas, de ezen túl abszolút el tudtam neki hinni, hogy ő Diana. Dominic Westnek meg nem a saját hibája, hogy túl jóképű és sármos Charles-nak és így ő kevésbé volt hiteles. Olivia Williams ugyanakkor remek Camilla, ezzel a frizurával és testtartással nagyon is hozza a figurát, de az is tény, hogy a nőknek többet segít a sminkes és a fodrász, mint a férfiaknak.
Mivel a sztori lényegét szerintem mindenki ismeri, igazából két jelenetet emelnék ki. Az egyik a telefonbeszélgetés, amelyet valaki lehallgatott és csak a megtörténte után három évvel szivárogtatta ki a sajtó, a másik pedig Károly és Diana találkozása már a válás kimondása után.
Az első jelenet mondhatni történelmileg dokumentált, mivel egy lehallgatás átirata, ugyanakkor ennél intimebbet már elképzelni se lehet. Borzasztó érzés lehetett a résztvevőknek, mikor nyomtatásban látták viszont azt, amire 3 év távlatából valószínűleg már nem is emlékeztek, hiszen ki tud felidézni több ezer telefonhívásból egy bizonyosat? De ebből a beszélgetésből annyi minden kiderül, és a maga egyediségében annyira tipikusan szeretői dialógus…
Hétvége van, Camillát a családi asztal mellől hívja a férje a telefonhoz (mivel ő veszi fel Károly hívását), a nő elvonul a hálószobába és az ágyban fekve suttog a szeretőjével. Sóhajtoznak, nevetgélnek, abszurd és obszcén metaforával fejezik ki, mennyire összetartoznak és mennyire vágynak egymásra. Aki már volt hasonló helyzetben, az pontosan tudja, hogy ez milyen és azt is pontosan tudja, hogy mennyire nem szeretné, ha az ő intimitásán mások csámcsognának. De ebből a dialógusból mégis jobban meg lehet érteni, miért olyan eltéphetetlen a köztük lévő kötelék, mint bármi másból.
Károly egyébként később nyilatkozik a Camillához fűződő kapcsolatáról és a telefonbeszélgetés nyilvánvalósága ellenére nem ismeri el, hogy a nő mennyire fontos a számára, csak egy kedves, nagyon kedves barátnak nevezi.
A másik jelenet valószínűleg teljes egészében fikció: Károly meglátogatja Dianát, miután végre sikerült elválniuk. (A királynő belátta, hogy jobb, ha engedélyt ad a válásra, mert a botrány már akkora, hogy ebből nincs visszaút.)
A volt házaspár megpróbál még egyszer úgymond értelmesen beszélni, szépen lezárni a dolgokat, miután a válóper folyamán egymásnak üzengettek különféle közvetítőkön keresztül és próbálták a maguk érdekeit érvényesíteni. Most senki más nincs jelen, csak ők ketten, Diana összeüt egy vacsorát, egész jó hangulatban eszegetnek, de persze mikor a múltra terelődik a szó, egy idő után megint összekapnak. Még a békülékenyebb fázisban történik az, hogy Károly megkéri Dianát, legalább egyszer mondja ki Camilla nevét és ne csak személyes névmással utaljon rá. Diana ezt meg is teszi. (Itt utalnék vissza a névadásos posztomra, amit korábban írtam, de nagyon rímel erre a helyzetre.)
A búcsú végül keserű lesz, mert ismét sikerül egymás szemére hányniuk mindent: Diana Károlyt érzéketlennek, közömbösnek írja le, aki egyáltalán nem segített neki beilleszkedni, állandóan magára hagyta és folyton Camillához menekült. Károly szerint meg Diana volt túl félénk, érzékeny, magába húzódó, akit sehogy nem lehetett kicsalogatni a csigaházából.
A legismertebb szerelmi háromszögön túl azért más kvázi hűtlenségi szál is van ebben az évadban, bár ez csupán plátói. A királynő férje, Fülöp herceg keveredik intim barátságba egy nála jóval fiatalabb férjes asszonnyal Penelope Knatchbull-lal, akit súlyos veszteség ért: rákban meghalt a kislánya. Fülöp herceg igyekszik enyhülést nyújtani neki, és egyre gyakrabban találkozik vele, beavatja még a fogathajtás rejtelmeibe is, hogy végre másfelé terelje a gondolatait. Mindeközben persze tovább távolodik a feleségétől, aki számára tulajdonképpen nem szellemi partner, ahogy ez több jelenetből is fájóan kiderül. (Fülöp panaszkodik arra, hogy Erzsébet nem elég kíváncsi, nem érdeklik a tudományok, nem túl jó az ízlése.)
A királynő végül féltékeny is lesz és felelősségre vonja az öregurat, sőt, utalást tesz arra, hogy jobb szeretné, ha Fülöp felhagyna a plátói barátkozással (companionship), de a férfi erre nem hajlandó, így Erzsébet inkább azt az utat választja, hogy a nyilvánosság előtt is elfogadja Penelope és a férje barátságát, nehogy rossz nyelvek arra a következtetésre jussanak, hogy valami titkos liezonról van szó.
Egyébként a szellemi igényesség hiánya a házasságban apa és fia esetében elég érdekes párhuzam, de Fülöp ennek ellenére képes volt szeretni a feleségét, noha ebben az évadban már elég sokszor előjön az a gondolat, mennyi mindenről kénytelen volt lemondani azért, mert feleségül vette a trónörökösnőt, későbbi királynőt. Valahol mindkét férfi kiheréltnek érzi magát, mert egyetlen nő, a feleség vagy az anya árnyékában élnek életük nagy részében. Erzsébethez fűződő viszonyuk így eléggé ellentmondásos, és nem csoda, ha más nőknél keresnek vigasztalást.