Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Ne akarjuk szőnyeg alá söpörni a hűtlenséget?

A lelepleződés utáni időszak sokaknak pokoli: a hűtlen persze nem akar semmit kitárgyalni, nem szeretne részleteket elárulni, a másik fél azonban olykor képtelen abbahagyni a faggatózást, kutakodást... Érdemes-e elébe menni ennek, és önként bevallani dolgokat, vagy inkább zárjuk rövidre az egészet?

Nem túlélni kell a hűtlenséget...

A hűtlenség nem természeti katasztrófa, ami ellen túlélőcsomagot kell összeállítanunk, hogy ép bőrrel megússzuk, hanem az életünk szerves része. Együtt kell élnünk vele valamilyen formában, jobb lenne megbarátkozni vele.

Miért rossz lebukni? És miért jó?

Tudatosan kevesen vágynak a lebukásra, sokszor mégis olyasmit csinálnak, ami alapján úgy tűnik, hogy a tudattalanjuk pontosan ezt akarta. Mert a lebukás olykor hatalmas megkönnyebbülést jelent. Persze vannak olyan helyzetek is, amelyekben a hűtlenség kiderülése totális krízist hoz, vagy erőszakot: bizonyos emberek képesek a legmesszebb is elmenni, hogy megbüntessék azt, akit állítólag szeretnek - bár az én fogalmaim szerint a szeretet és a másik ember tárgyként való kezelése nem fér össze, de tudom, hogy ezt némelyek másképp gondolják.

Lebukási forgatókönyvek

Lebukni könnyű. Korábban többször is írtam róla, hány módja van. Ahhoz, hogy az ember elkerülje a lebukást, nem elég az extrém óvatosság, kell egy jó adag szerencse is. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a lebukás bekövetkezte nem is olyan rossz, éppen ez kell ahhoz, hogy egy velejéig rothadt status quo végre felboruljon.   Lehet, aki még sose járta meg a poklot, azt hiszi, bármit könnyebben elvisel, mint a jelenlegi állapot felrobbanását, de tapasztalatból mondom, hogy a lebukás lehet pozitív kimenetelű. Legalábbis, kivezető út a mocsárból. Na persze ott és akkor, azokban az órákban,...

© 2020 A hűtlenség ábécéje